Egyetlen pillanat alatt tönkremehet egy vállalkozás

Öt éve folyamatosan növekszik a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma: 2016-ban meghaladta a 23 ezret. Idén csak az első félévben közel tízezer balesetet szenvedtek el a magyar munkavállalók. Logikus lépés volna, hogy az érintett vállalatok, vállalkozások kössenek munkáltatói felelősségbiztosítást. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint látszik is az erre való törekvés.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Ma Magyarországon a leginkább „veszélyeztetett” alkalmazottak az 50–249 főt foglalkoztató cégeknél dolgozó 35–54 éves férfiak. A munkavégzés során vagy azzal összefüggésben elszenvedett, súlyosnak minősülő balesetből − csonkulás, érzékszervi sérülés, maradandó károsodás és haláleset − 165 volt az idei év első félévében.

Kép: Pixabay

A fenti adatok ellenére a vállalkozások jelentős része ma Magyarországon munkáltatói felelősségbiztosítás nélkül működik. Ez azt jelenti, hogy egy munkahelyi balesetnél a munkáltatónak kell kigazdálkodnia a baleset következtében felmerült kiadásokat, vagy akár évtizedeken át fizetnie a járadékot. Ez rendkívül nagy anyagi terhet jelenthet, főleg, ha még a sérült munkatárs helyettesítésével, pótlásával járó költségeket is figyelembe vesszük.

Munkabalesetek: a statisztika csak a jéghegy csúcsa
A bekövetkezett munkabalesetek és azok statisztikái csupán egy jéghegy csúcsát jelentik meg, de sok esetben a kapcsolódó vizsgálatok is csak részben derítenek fény arra, hogy valójában mi történt. A rejtőzködő kockázatok, a valódi okok legtöbbször rejtve maradnak. A megelőzés lehetőségeinek kiaknázására viszont világraszóló megoldások születtek. A legfrissebb, az idei év első felére vonatkozó, inkább a kedvezőtlen irányba mutató munkabaleseti adatok tükrében bíztató, hogy éppen a magyar munkavédelmi szakemberek fejlesztenek ki és alkalmaznak nemzetközi érdeklődést kiváltó munkavédelmi módszertanokat.
A Groupama Biztosító egy korábbi felméréséből kiderült, hogy a munkavállalók kiesését okozó eseménytől minden hatodik cégnél tartanak, de az ehhez fűződő kártérítési igényt csak a vállalatok tizede tartja reális kockázatnak. A reprezentatív kutatásba bevont kis- és középvállalkozások válaszai alapján elmondható, hogy a kisebb cégek a biztosításokkal kapcsolatban általános információhiányban szenvednek. Közülük csak kétharmaduk vesz igénybe valamilyen biztosítást, ráadásul sokszor nem is a valódi kockázatokat kezelik. A megkérdezettek mindössze 40 százaléka rendelkezett vállalkozói vagyonbiztosítással, ugyanilyen arányban kötöttek élet-, baleset- vagy betegségbiztosítást a cég vezetőjére, de az alkalmazottakra már csak 18 százalékuk gondolt.

„A fentiek tükrében biztató, hogy a kis- és középvállalkozók körében mérsékelt növekedést tapasztalunk a munkáltatói felelősségbiztosítás terén. Jelenleg a vállalkozói vagyonbiztosítással rendelkező ügyfeleink mintegy háromnegyede köt felelősségbiztosítást is, mely fedezetet nyújt a munkavállalót ért munkabalesetek esetén is – tájékoztatott Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója, majd hozzátette: – Természetesen azok, akik még felelősségteljesebben gondolkodnak, alkalmazottaikra élet-, baleset- vagy betegségbiztosítást kötnek. Ezek a biztosítások amellett, hogy pénzügyi segítséget nyújtanak a munkavállalóknak és családjuknak egy váratlan esemény bekövetkeztekor, egyben a munkahelyi jutalmazás, gondoskodás eszközei is.”

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.
Alulértékelte az USA Irán drónseregét

Alulértékelte az USA Irán drónseregét 

Több amerikai katona halálával számolnak az USA-ban az iráni drónok miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo