Egy évtizede nem látták ilyen kedvezőnek versenyhelyzetüket a kkv-k

A hazai kis- és középvállalkozások közel olyan nagy ugrást várnak a versenyhelyzetükben, mint a 2008-as gazdasági világválság után.

A vállalatok jórészének okozott gondot a vírus, a kis- és középvállalkozások várakozásait rendszeresen mérő K&H bizalmi index első negyedéves felmérése szerint 32 százalékuk szenvedett súlyos vagy visszafordíthatatlan veszteségeket. Mostanra viszont már látszik a fény az alagút végén: a cégek ismét javulást várnak versenyhelyzetüket tekintve, nem is akármilyen mértékben. A kutatás legutóbbi eredményei szerint ugyanis, amíg az előző negyedévben a cégek 28 százaléka várta a következő egy évre vonatkozó helyzetének javulását versenytársaihoz képest, most már 31 százalékuk számít erre.

Sőt, a pozitív változást váró cégeken belül 6 százalék pozíciójának lényeges javulásával számol. A 31 százalékos érték az index 17 éves történetének második legkiemelkedőbb értéke, ennél magasabban csak a 2008-as gazdasági világválság után, 2010 második negyedévében állt a mutató. Ekkor a kkv-k 34 százaléka várta, hogy versenyhelyzete kedvezően fog alakulni.

„A rekordot közelítő eredmény mögött feltehetően az áll, hogy azon cégek, akik átvészelték a járvánnyal együtt járó gazdasági nehézségeket, megerősödve jöttek ki belőle” – értékelte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

„Ezek a vállalkozások gyorsan tudtak reagálni a folyamatosan változó körülményekre, felismerték az így megváltozott ügyféligényeket, és ezzel összhangban még inkább nyitottak a digitális megoldások irányába. Sok esetben olyan nehéz döntéseket is hoztak, mint például a munkaidő csökkentése, a költségek minimalizálása vagy akár üzletek bezárása. Most viszont láthatóan meglett a gyümölcse a gyors alkalmazkodásnak és az olykor nehéz döntéseknek” – fejtette ki a szakértő. Emellett a közterhek változását pozitívnak ítélik meg és a kormány gazdaságpolitikáját is többnyire vállalkozásbarátnak látják a cégek, ami hozzájárulhat, hogy a várakozások a járványhelyzet mérséklődésével egyre derűlátóbbak.

Pénzügyi lehetőségeiket tekintve a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű középvállalkozások a legoptimistábbak: 45 százalékuk számol a versenyhelyzete javulásával. A régiókat tekintve Budapest a legbizakodóbb, itt a kkv-k 35 százaléka számít javulásra, míg a Nyugat-Dunántúlon mindössze az ötödük (21 százalék) - derült ki a felmérésből.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo