Digitális átállás a jövő hét közepén

Az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolásának első ütemére a jövő héten, 2013. július 31-én 12.30 perckor, az ország középső területein kerül sor. Az analóg sugárzás helyébe lépő digitális MinDig TV szolgáltatás már szinte az egész országban elérhető egy szoba- vagy tetőantenna és egy dekóder segítségével, vagyis az érintetteknek az átállással nem kell megvárniuk az analóg lekapcsolás napját. Az Antenna Hungária hat átjátszóadó-telephelyen augusztus 1-jén elindítja a digitális sugárzást, november elejétől pedig további 19 telephelyről lesz elérhető a MinDig TV.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntése alapján a digitális átállás utolsó fázisa, vagyis az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolása két lépcsőben valósul meg: az első ütemben július utolsó napján Budapest, Győr, Kab-hegy, Szeged és Szentes adókörzetekben szűnik meg az analóg földfelszíni televíziós sugárzás, helyébe a digitális földfelszíni televíziós sugárzás, a MinDig TV lép.

Kép: SXC

Az ország középső áll le elsőként az analóg sugárzás

A digitális MinDig TV és a MinDig TV Extra Alapcsomagja már szinte az egész országban, a lakosság 98%-a számára elérhető egy szoba- vagy tetőantenna és egy dekóder segítségével, vagyis az érintetteknek az átállással nem kell megvárniuk az analóg lekapcsolás napját. Az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolásának első ütemére 2013. július 31-én 12.30 perckor, az ország középső területein – Észak- és Közép-Dunántúl, Budapest és Pest megye, Dél-Alföld – kerül sor.

Az analóg sugárzás leállítása után az Antenna Hungária 2013. augusztus 1-jén hat átjátszóadó-telephelyen elindítja a digitális sugárzást, ezáltal a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatások teljes palettája – összesen 31 televíziócsatorna – lesz elérhető.

2013. augusztus 5-én Szentes és Battonya telephelyekről is elindul a MinDig TV Extra családi csomagjának sugárzása, ezáltal Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyék teljes területén, illetve Bács-Kiskun megye túlnyomó részén elérhetővé válik a további 13 televíziócsatornát kínáló csomag is.

Második ütem október végétől

Az analóg földfelszíni televíziós hálózatok leállításának második ütemére 2013. október 31-én kerül sor, ezt követően az Antenna Hungária november elején zömében Északkelet-Magyarországon további 19 telephelyről indítja el a digitális földfelszíni televíziós sugárzást, ezáltal a digitális telephelyek száma kilencvenre bővül.

Az Antenna Hungária reményei szerint az analóg szolgáltatást használók túlnyomó többsége a digitális földfelszíni szolgáltatásra áll át, így év végére már akár egymillió háztartás használhatja a MinDig TV-t, amellyel az AH a legnagyobb hazai digitális televíziós szolgáltatóvá válhat. Az analóg lekapcsolás 2013. október 31-i, második ütemét követően pedig további jelentős fejlesztések várhatók, a MinDig TV Extra Családi csomag az egész országban elérhető lesz, növekedhet az elérhető televíziócsatornák száma és újabb szolgáltatásokkal bővülhet a termékportfólió. A cég a témában kiadott közleménye szerint teljes mértékben felkészülten várja a digitális átállás utolsó szakaszát és kész arra, hogy hozzájáruljon a zökkenőmentes analóg lekapcsolás folyamatához.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo