Magyarország versenyképességének javítása a kormányprogramban és az Új Széchenyi Tervben megfogalmazottak valóra váltásának egyik kulcskérdése. Már csak azért is, mert a tervezett, egy évtizeden belül létrejövő egymillió új, adózó munkahelyet a Magyarországon működő vállalkozásoknak kell megteremteniük. A kitűzött célok elérésének eszközeiről, lehetőségeiről, a megtett és megteendő intézkedésekről kérdeztük prof. Dr. Cséfalvay Zoltánt, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkárát.

- Az egész kormánypolitika egyik kulcskérdése a versenyképesség javítása, de ez nem csak nálunk kiemelten fontos kérdés, egész Európában az - fejtette ki az államtitkár. - Az államadósság növekedése, a magas államháztartási hiány Európa sok országában okoz gondot, és jól látható, hogy ezeket rövid távon lehet kezelni kiadáscsökkentéssel, hosszú távon és tartósan azonban csak egyféleképpen: ha ezek az országok versenyképesebb gazdasággal rendelkeznek. Olyan rendszert kell kialakítani, ami növeli Európa versenyképességét, miközben megadja az egyes országoknak azt a játékteret, hogy saját maguk is tegyenek lépéseket versenyképességük növelése érdekében. Annak kitalálása, hogy milyen legyen az a gazdaságpolitika, amely versenyképessé teszi hazánkat, Magyarország feladata, a magyar politikusoké - azért választották meg őket - és a magyar kormányé, mint ahogyan a németeknél és a franciáknál is ez az ő feladatuk. Ők egyébként más utat fognak találni, mint mi, ám van jó néhány olyan feladat - például ilyen a standardizálás -, ami európai szinten is elősegíti a versenyképességet.

"Azt gondolom, hogy a társasági adó tizenkilencről tíz százalékra csökkentése segít."

■ Sajnos, Magyarország hátránya nem elsősorban Európa világhoz képest való versenyképességi lemaradásából fakad. Hazánk az unión belül is le van maradva, és egyre jobban. Milyen feladatok várnak ránk e téren?

- Minden ranglista azt mutatja - és sok ilyen létezik -, hogy az elmúlt években nagyot esett vissza Magyarország a versenyképesség terén. Nyilvánvalóan komplex gazdaságpolitikára van szükség, ami három pillérre építhető. Az egyik - amiről most Magyarországon nagyon sok szó esik - az államháztartás stabilizálása: kezelhető államháztartási hiány, stabil és kiszámítható államháztartási rendszer és költségvetés. Idén 3,8 százalékhoz ragaszkodik a kormány, jövőre 3 százaléknál alacsonyabb lesz az államháztartási hiány a GDP arányában, és nem csak azért, mert az unió ezt várja tőlünk. Én azt gondolom, hogy ez tízmillió magyar ember alapvető érdeke. Alapvető érdekünk, hogy az állam ne költekezzen többet, mint amennyi bevétele van. Egy családi háztartásban is látható, hogy nem jó túlköltekezni. Azért is fontos tartani az államháztartási hiánycélt, mert az éves hiány összeadódik: a ma államháztartási hiánya a jövő adóssága. Az államháztartási hiány tartása stabilitást ad mindenfajta gazdasági lépésnek, tehát alapvető követelmény.

■ Ugyanakkor a szigorú költségvetési politika fékezheti a növekedést.

- A másik, amire szükség van, egy nagyon okosan szabályozó környezet. Magyarországon rendkívül magasak az adók - ilyen adószinttel a magyar vállalkozások nem képesek versenyezni -, és nagyon sok az adónem. Éppen ezért óriási lépés, hogy amikor a kormány megkezdte működését, akkor ötvennyolc adónem volt Magyarországon, ma pedig negyvennyolc. Persze ez lehet majd jóval kevesebb is. Nyilvánvaló, hogy az adónemek számának csökkentésével a hozzájuk kapcsolódó adminisztráció is csökken. Jelenleg a vállalkozások összes adminisztrációs költsége 2800 milliárd forint - ez több, mint a GDP tíz százaléka, más országokban jóval alacsonyabb ez az arány -, ebből körülbelül 800 milliárd az, amit ők tehernek gondolnak, ami fölösleges, és 2000 milliárd az, ami hozzátartozik a vállalatok normál működéséhez. Az a célunk - mindig ilyen ambiciózus célokat fogalmazunk meg -, hogy ezt a 800 milliárdot négy év alatt leépítsük nullára.

■ Ez a munka már elindult?

- Igen, van nálunk egy munkacsoport, amely dolgozik ezen, és a tárcák között is van egy ezzel foglalkozó munkacsoport. Például a tíz kis adó megszüntetésével azok adminisztrációja is megszűnt. A tizenhat százalékos egykulcsos adó esetében megfogalmazott cél, hogy akár egy söralátétre vagy egy A4-es papírra is elférjen az adóbevallás, kisebb adminisztrációt is jelent. Amin most dolgozunk - már csak finomítások vannak hátra -, az egy nyolcvanmilliárdos csomag, ez jövő év elejére vagy akár ez év végére elkészül. Jövőre egy 150 milliárdos csomagot tervezünk - ekkora adminisztratív terhet veszünk le a vállalkozásokról -, ez már sokféle lépést tartalmaz. Minden olyan szabályozást célszerű bevezetni, ami egyszerűsíti az eljárást. Persze az más kérdés, hogy a vállalkozások ezt egyenként hogyan érzik majd. És van a másik része az adminisztrációs költségek leépítésének, ami sokkal nehezebb és fáradságosabb: egyenként kigyomlálni a sok-sok előírásból, hogy mi az, amire nincs szükség, és mi az, ami mégis szükséges. Ez hosszú egyeztetést igényel.

■ A gazdaság szereplőivel is egyeztetnek, akik a gyakorlatban találkoznak ezekkel a kérdésekkel?

- Azt a csomagot, amit összeállítottunk, a minisztérium szakemberei dolgozták ki. Most kezdjük el a gazdaság szereplőivel való egyeztetést, hogy megtudjuk: mindaz, amit a minisztériumi kollégák teherként azonosítottak, arról a vállalkozók is ugyanúgy gondolkodnak-e. Előfordulhat - láttam már rá példát -, hogy a vállalkozók azt mondták, őket ez annyira nem izgatja, nekik más az, ami fontos.

■ A kicsikkel vagy a nagyokkal konzultálnak, mert eltérő lehet a véleményük, másként érintik őket a szabályok, mások az érdekeik?

- Így van. Legutóbb azt is néztük, hogy az eltérő ágazatoknak is más a fontos. Hogy miért van ennyi adó, és miért van ennyi előírás, az javarészt vezetésszervezeti hiba. Idővel minden apró célhoz létrejön egy intézmény, az intézményhez pedig adó, eljárásrend, és a végén azt találjuk, ami jelenleg látható az országban: túlburjánzott intézményrendszert és bürokráciát. Szándékunk szerint az egyik oldalon a vállalkozók adminisztrációs terhe csökken, a másik oldalon pedig nyilvánvalóan a magyar állam bürokratikus terhe is csökkenni fog.

■ További pillérek a versenyképességhez?

- Maradva még ennél a keretrendszernél - az adómértékek és az adók számának csökkentése, adminisztrációs terhek mérséklése -, én fontosnak tartom a versenyszabályok tisztázását is. Magyarországon ma jól láthatóan olyan monopol- és oligopolhelyzetek alakultak ki, amelyek akadályozzák a versenyt. A korrupcióról nem is beszélve, amely önmagában is versenytorzító. Az államnak megvan itt a felelőssége és feladata. A harmadik pillér, ami szintén a versenyképességet erősíti, egy többé-kevésbé célzott fejlesztési politika. Tehát az állam jelzi, hogy mit gondol, mely irányokban célszerű fejleszteni a gazdaságot.

■ Ezt hívják úgy, hogy Új Széchenyi Terv?

- Az Új Széchenyi Tervnek ez a legfontosabb feladata. Nagyon sok vita van arról, hogy milyen mélységig kell az államnak ezt megtennie. Én úgy gondolom, az államnak nem feladata, hogy kicsemegézze és kijelölje, kik a piaci verseny győztesei, és nem feladata az sem, hogy közvetlenül kijelölje, hogy melyek a jövő ágazatai, mert ezt senki nem tudja.

■ De az feladata, hogy a kitörési pontokat meghatározza. Az elmúlt húsz évben nem volt stratégia, amire épült volna az ország, és nem volt célrendszer, amellyel nemzetközi szinten is versenyképesek lehetünk.

- Nemrégiben Stephane Garelli professzorral, az Institute for Management Development világ-versenyképességi központja igazgatójával tárgyaltam arról, hogy mi a jó stratégia, milyen versenyképességi mutatókra koncentráljunk: azokra, amelyeket tekintve Magyarország leghátul van, vagy olyanokra, amelyeken könnyebben tudunk javítani. Ő azt tanácsolta - ami egyébként a mi gondolkodásunkban is benne van, és ez vezet át az Új Széchenyi Tervhez -, hogy bár követhető egy olyan stratégia is, amely azt figyeli, hogy hol vagyunk nagyon leszakadva, de igazából minden országnak jó kitalálnia azt a „fazont", amelyben ő versenyképes. Az volt a javaslata, hogy jelöljük ki a fő irányokat. Az Új Széchenyi Terv ezt fogalmazza meg: hét nagy csapásirány jelenik meg benne. Az egyik fő szempont, amely a végső lehatárolást elősegítette, hogy ezek legyenek komplex területek, mint például az egészségipar, amelybe beleértünk a gyógyszeripartól kezdve a gyógyászati alkalmazáson, a gyógyturizmuson át az ásványvizekig mindent.

■ Ez adhatja ennek a fejlesztésnek a nehézségét is: ha az egészségipart komplexen értelmezzük, akkor a részterületeken arányosan, együtt és együttműködve lehet csak fejleszteni.

- Mi pont ezt várjuk: az együttműködésükben és az együttes fejlesztésükben van további lehetőség, például a gyógyszergyártás, a gyógykezelés, a gyógyfürdő összekapcsolásában. Olyan ágazatokat próbáltunk meg lehatárolni, amelyek, ha a bennük lévő klasszikus ágazatok együttműködnek, akkor szinergikus hatások keletkezhetnek, s amely területeken Magyarországon - szerintünk és a mögöttünk lévő szakértők szerint - már középtávon európai szinten is versenyképes termék, termékcsoport, vállalatcsoport jöhet létre.

■ Azért említette az egészségipart, mert a hét közül ezt tartja a legígéretesebb lehetőségnek? De például a zöld ipar nagyon fontos a jövő szempontjából.

- Azért említettem elsőnek, mert ehhez az államtitkársághoz tartozik a turizmus is, és ebből következően ez a „szívem csücske". De szempont volt, hogy olyan területeket határoljunk le, ahol a piacteremtésnek van lehetősége. Az állam annyit segít, hogy tesz valamit, ami miatt odavonzódik a kereslet, és majd erre a keresletre reagálnak a vállalkozások.

■ Az Új Széchenyi Terv hét pontjában a gazdaságpolitika megfogalmazta az ország kitörési, versenyképességi pontjait. A szabályozást is úgy igazítják majd, hogy azok a vállalkozások, amelyek ezekre a területekre mennek, előnyösebb helyzetbe kerüljenek?

- Azt gondolom, hogy a társasági adó tizenkilencről tíz százalékra csökkentése segít. Hogy kell-e speciális szabályozás is, az majd kialakul. Néhány esetben lehet, hogy kell, mondjuk a zöld iparágaknál. Én szeretek és támogatok mindent, ami zöld és előremutató, de elsősorban azokat a beruházásokat, fejlesztéseket, elgondolásokat szeretem, amelyek maguktól piacképesek. Amikor hatalmas állami támogatás kell ahhoz, hogy valami megvalósuljon, akkor ott még nincs minden megoldva. Ha megnézzük a szélerőműveket Európában, szinte az összes uniós támogatással épült. Kérdés, hogy mi van, ha nincs uniós támogatás? Szeretném látni azt a szélerőművet, amelyik megépül saját tőkéből, és azt mondja, hogy a mellette lévő települést el tudja látni: mindenki olcsóbban kapja az áramot, és jól jár. Ez az igazi modell.

■ A piaci érdeket felülírja a globális érdek, a fenntartható fejlődés. Országok, népek összefogásával vissza kell fogjuk az energiafogyasztást, hogy lassítsuk a klímaváltozás hatásait.

- Igen, de akkor is kérdés, hogy meddig terjedjen ez a szabályozás. Ezért mondom, hogy jobb, ha ez e nélkül is működik, és van is rá példa, akár a szélerőművek terén is. El tudom fogadni, hogy néha erre is szükség van, de nem tervezünk az Új Széchenyi Terv programelemeként külön szabályozórendszereket. Sokkal fontosabb, hogy a meglévő uniós forrásokat ebbe az irányba tereljük. Lehet, hogy majd kell szabályozás is, de jelen pillanatban azon dolgozunk, hogy a még megmaradt uniós forrásokat - amelyeket még nem költöttek el, amelyekre még nincs semmiféle kötelezettség - nagyobb arányban ebbe a hét irányba tereljük. És akkor a zöld gazdaságfejlesztésre, zöld növekedésre is több forrás jut.

■ Az uniós forrásokból az e célra korábban említett ezermilliárd forintos összeg még áll?

- A legutóbbi adatok szerint 1951 milliárd forint a még szabad forrás, mi ennek a felével, ezermilliárd forinttal számolunk 2013-ig.

■ Van fogadókészség az unióban arra, hogy a közvetlen vállalati támogatásoknak az eddiginél nagyobb tere legyen?

- Attól függ, milyen típusú a támogatás. Jelenleg dolgozunk a pályázati rendszerek kialakításán. A menetrend a következő: július 28-án megjelent az Új Széchenyi Terv vitairata, szeptember közepéig lezajlott egy viszonylag széles, nyitott konzultáció - több mint ötszázan küldték el javaslataikat -, jelenleg pedig, november végéig még zajlanak a különböző ágazatokat érintő szakmai fórumok, viták.

■ A kis- és középvállalatoknak nagy szerepet szánnak a foglalkoztatás növelésében. De Magyarországon több ágazat is kimarad az adózás köréből, szürkén, feketén működik, és annak a vállalkozónak, aki rendesen adózik, adózott terméket vesz, átlátható a jövedelme, azzal kell versenyeznie, aki egyáltalán nem fizet adót ugyanazért a tevékenységért. Igaz, az adó csökkentése lehetőséget ad a fehérítésre, de a teljes kifehéredésre nem. Van-e tervük ezzel kapcsolatosan?

- Ha csökken a társasági adó, a személyi jövedelemadó, egyszerűsödik az adminisztráció, akkor a kormány joggal várja el, hogy az állampolgárok és a vállalkozások betartsák a szabályokat, és ne bújjanak ki a közteherviselés alól, és joggal lép fel azok ellen, akik mégis ezt teszik. Tudom, van jó néhány szektor, ahol ennek ellenére is sokfajta próbálkozás lesz. De együttesen mindezektől - stabil, kiszámítható államháztartás, olyan szabályozórendszer, amely nem sújtja agyon a vállalkozót, csökkenő adók és megfelelő ellenőrzés - azt várjuk, hogy jelentős fehérítő hatásuk is lesz. Ezt ki lehetne előre is számolni, de én jobban örülök, ha ténylegesen van fehérítő hatás.

■ Szakmai vélemények szerint a járulékok csökkentése inkább serkentené a foglalkoztatást, és talán a fehérítést is jobban elősegítené, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése.

- Mi, ha visszaemlékeznek rá, 2006 óta, akkori ellenzékként is, folyamatosan ezt mondtuk, és folyamatosan kaptunk is érte mindenféle kritikát, furcsa módon épp azoktól, akik most azt mondják, hogy a járulékokat kellene csökkenteni. Erre is sor kerül majd, de látni kell, hogy az államháztartás mit képes elviselni. A jelenlegi keretek között erre most nincs lehetőség, de nyilvánvaló, hogy a járulékokat is csökkenteni kell ahhoz, hogy versenyképesebbek legyünk. A mostani lépések, a különböző válságadók kezelik a helyzetet, az örökölt államháztartási lyukat, ami közel ötszázmilliárd forint. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan, mind a társasági-, mind a jövedelemadó-csökkentéstől azt várjuk, hogy jelentős fogyasztási hatása és jelentős gazdasági húzóhatása is lesz majd. Persze kérdés, hogy az emberek mire költik majd a náluk maradó pénzt: fogyasztásra, megtakarításra, adósságaik rendezésére. Ezt majd az élet kialakítja. Nincs olyan közgazdasági modell, amellyel meg lehetne határozni, hogy az emberek mit tesznek majd ezzel a pénzzel.

■ A Költségvetési Tanács szerint épp ezt a fogyasztásélénkítő hatást nem fogja elérni az egykulcsos szja, mert az alacsonyabb jövedelmű rétegeknél az elkölthető jövedelemhányad semmivel nem lesz magasabb. A pluszjövedelem azokhoz áramlik, akiknél beállt egy standard, nagyon magas szintű fogyasztás, itt inkább a megtakarítások növekedhetnek, a fogyasztás kevésbé.

- Erre mondom azt, hogy ezt nem lehet kiszámítani. A fogyasztás élénkülése mindenképpen várható, sőt a vállalkozások is így számolnak. Nem akarom bántani a Költségvetési Tanácsot, de a vállalatok üdvözlik a tizenhat százalékos személyi jövedelemadót, azt mondják, hogy nagyon jó irány a személyi jövedelemadó csökkentése. Meg kéne kérdezni, miért gondolják így.

■ Ez elsősorban a magas jövedelemmel foglalkoztató multiknak jó, mert a kisvállalkozásoknál, ahol alacsony jövedelműek dolgoznak, ez nem jelent tehercsökkenést.

- Visszatérve arra, hogy mit tesznek majd a pénzzel, szerintem ezt majd meg fogjuk tudni. Kiderül, hogy mit lépnek az emberek: a tízmillió magyar ember majd reagál valamit, és ők nagyon különbözően reagálnak. Így működik a piacgazdaság. A tizenhat százalékos arányos személyi jövedelemadó-rendszerrel 308 milliárd forint marad az embereknél. Ennek egy része nyilvánvalóan a fogyasztást erősíti. Ha pedig megtakarítás lesz belőle, az sem rossz. De pontosan megsaccolni ezt nem lehet. Erről szól a piac, ezt a tízmillió ember viselkedése alakítja. De ha a 308 milliárd az államnál marad, akkor az biztosan azt jelentené, hogy ezt az állam osztja szét a saját elképzelése szerint. Én pedig roppant boldog vagyok, hogy az államtól ez az összeg a polgárokhoz kerül, akik nagyon jól tudják, hogy mire és hogyan kell felhasználni.

■ Azzal egyetért, hogy elsősorban az lenne a cél, hogy ez a több mint háromszázmilliárd forint hazai termék vásárlására fordítódjék? Milyen módon lehet ezt elérni?

- Sok lehetőség van, amely a hazai termékeket, vállalkozókat nem azt mondom, hogy előnybe hozza, de sok esetben a hátrányukat megszünteti. Ezen dolgozunk. Ennek nagyon sok eleme van, a hazai beszállítói láncokon keresztül a hazai termékek megjelölése valódi értékének kialakításáig, egészen az előbb említett Széchenyi-tervig. Ne felejtsük el, hogy évente háromszázmilliárdnyi fejlesztési forrás megy a gazdaságba, jut majd javarészt a kis- és középvállalkozásokhoz, ami elősegíti azt, hogy ők is be tudjanak kapcsolódni. Mindezt egészében célszerű nézni, nem kiragadni azt, hogy az adócsökkenésnek mennyi a fogyasztói hatása. A másik oldalon a Széchenyi-terv besegít abba, hogy piacképes termékeket tudjanak előállítani, és ehhez társul egy olyan szabályozórendszer, ami nem nyomja őket agyon nagy-nagy adókkal... Az egész együtt hozhat megoldást.

■ A kis- és középvállalatok legnagyobb problémája nem az, hogy nem voltak kedvezményesen igénybe vehető fejlesztési források, hanem az, hogy ezekhez nincs saját forrásuk. Ha ez továbbra is így marad, akkor nem érik el a célokat.

- Mi másképp és más pályázati rendszerekben gondolkodunk, mint ami eddig volt. Nagyon furcsának tartom, hogy az uniós források kapcsán megpróbálják a magyar vállalkozót hozzátörni elképzelt pályázati célokhoz. Ezt fordítva kell tenni: a pályázatokat kell - és ezen dolgozunk - a vállalkozókhoz igazítani. Nem hiszem, hogy a vállalkozónak okvetlenül pályázhatnékja van. A vállalkozó finanszírozási megoldásra vár. Mi olyan konstrukciókat szeretnénk kialakítani, ahol több lábon áll a finanszírozás. A vállalkozónak van egy elképzelése, azt szeretné megvalósítani, valamennyi saját pénze is van, de ehhez szeretne még forrást, ami lehet vissza nem térítendő támogatás, hozzá kapcsolódó hitel, hitelgarancia vagy akár tőkerészvétel.

■ Ez eddig is volt, de például a hitelgaranciához a vállalkozás tulajdonosainak a saját magánvagyonukkal kellett kezeskedniük, s még inkasszójogot is biztosítaniuk kellett a magánszámlájukhoz.

- A november hónap arról szól, hogy a részleteket kidolgozzuk. De egy biztos: az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó kiírandó pályázatoknak csak egy része lesz a klasszikus, vissza nem térítendő pályázat. Abban gondolkodunk, hogy legyen mellette sok más elem, amelyek révén a vállalkozó kis segítséggel, de akár önmaga is ki tudja kombinálni a számára megfelelő finanszírozási megoldást. Más-más terméknél, más-más vállalatnál valószínűleg eltérők lesznek a pályázatok.

■ Meg kéne szüntetni azt a gyakorlatot, hogy csak azok tudnak pályázatot nyerni, akik pályázati forrás nélkül is meg tudják valósítani az elképzeléseiket.

- Nagyon sokszor azért pályáztak, mert a pályázatot kiírták; sok esetben ez ingyen pénz volt. Mi olyan konstrukción dolgozunk, hogy ha a vállalkozónak van elképzelése, forrása, és finanszírozási megoldást keres, az uniós források ehhez járuljanak hozzá. Ennek csak egyik eleme a vissza nem térítendő támogatás, legalább ilyen fontos a hitel, a hitelgarancia, sok esetben a tanácsadás; így együtt lesz működőképes. És szeretnénk olyan pályázatokat is, amelyeket mi „kvázinormatívnak" fogalmazunk meg: ha a vállalkozó teljesít bizonyos feltételeket, automatikusan megkapja a támogatást. A mostani telephelypályázatok hasonlítanak erre, a régi Széchenyi-tervben ilyenek voltak a gépvásárlási pályázatok. Nem kell sok adat. Ha egy esztergagép vásárlása előreviszi a céget, és megvan a piaci felmérés, hogy ő ezzel mit tud tenni, akkor nem hiszem, hogy pályázatot kellene írnia. Ő csak egy esztergagépet akar, tudja, mit akar vele csinálni, el akarja adni a termékeit, fölvenni egy embert.

Demcsák-Kolossa
Fotó: Fényes Gábor

Megjelent a Piac és Profit magazin novemberi számában.