Cégtörlési cunami

Ellentétes irányba mozog a magyar cégtörlési és cégalapítási index, egyre több céget törölnek és egyre kevesebb alakul. Szépen lassan fogyatkozásnak indult a cégvilág.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A havi tendenciák vizsgálata alapján 2014-ben a havi cégtörlési index (cégszámhoz viszonyított törölt cégek száma) nőtt az elmúlt hónapokban, a havi cégalapítási index (cégszámhoz viszonyított új cégek száma) azonban csökkent. Októberben 10 000 működő társas vállalkozásra 38 új cég jutott, míg a cégtörlések terén 10 000 vállalkozásra 67 cégbezárással kellett számolni, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentésében. (Ugyan ez csődhullámnak tűnik, de a valóságban a cégvilág konszolidációja.)

Magyarországon – 2013 közepén – hosszú évek után megállt a vállalkozások számának növekedése, így ma már egy csökkenő cégvilágról beszélhetünk. Jól mutatja ezt a tendenciát a cégtörlési és cégalapítási index alakulása is, mivel a havi cégalapítási index csupán az év elején haladta meg a törlési index értékét. Októberben 0,73 % volt a 3 havi mozgóátlaggal kiigazított havi cégtörlési index értéke. A cégalapítási index az elmúlt hónapban 0,38 % volt; éves minimumon eddig szeptemberben volt 0,35 %-os értékével. Februárban és márciusban a cégalapítási index értéke csúcsot döntött, melynek oka, hogy márciustól 15-től 500 ezer Ft-ról 3-millió forintra emelkedett a Kft. alapításához szükséges tőke. Ezért, aki tudta előrehozta cégalapítását, így időt nyert a tőkeemeléshez, melyet csak 2016. március 15-ig kell megtennie.

Amennyiben az éves értékeket nézzük, 2013-ban 6,46 % volt az éves cégtörlési index értéke, ami idén várhatóan jóval magasabb lesz, mivel még 2 hónap hátra van az évből, és már most a cégek 6,53 % át törölték. Amennyiben a tendencia hasonlóan folytatódik az év hátralevő részében is, akkor 2014-re 7,8 % körüli érték várható. A cégalapítási index terén pontosan ellentétes a folyamat: a 2014-re várható éves cégalapítási index értéke feltehetően kevesebb lesz a tavalyi 6,13 %-nál, 5,5 % körül várható.

Cégalapítási és cégtörlési index éves értéke

Megyei szinten 2014 első 10 hónapját vettük alapul a megyék cégtörlései és cégalapításai összehasonlításához. A Bisnode elemzése alapján Nógrád megyében a legmagasabb a 2014 első 10 hónapjára eső index értéke.  Itt eddig a vállalkozások több mint 10 százaléka szűnt meg a működő cégek számához viszonyítva, és év végére feltehetően eléri az éves index értéke a 12,5 %-ot is. Pest megyében mondható a legstabilabbnak a cégvilág, mivel itt az index értéke még csak 4,81 %.

Cégalapítások tekintetében Nógrád megyében arányaiban sok új vállalkozás is alakul, ugyanis a cégalapítási index első 10 hónapos értéke 4,83%, amit csak Budapest előz meg 5,14 %-os értékével. A fővárosban tevékenykedik a legtöbb vállalkozás, de az tapasztalható, hogy arányaiban is itt a leggyakoribb a cégalapítás. Baranya, Vas és Tolna megyében alakulnak a meglévő működő cégekhez képes a legkisebb arányban új vállalkozások.

KÉNYSZERTÖRLÉS? MIKOR KERÜLHET ERRE SOR?
Egyre több cég kerül kényszertörlésre, részben azért is, mert nincsenek tisztában azzal, hogy az eljárás legfőbb szabályai 2014. július 1-jei hatállyal jelentősen módosultak, ezért érdemes áttekinteni az új rendelkezéseket. A kényszertörlési eljárás a cég jogutód nélküli megszűnését eredményezi, és amely a végelszámolással és felszámolási eljárással ellentétben a cég visszafordíthatatlan megszűnésére irányul.

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo