Cégfelvásárlást vizsgált a hatóság - iránymutató döntés született

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az előírtak szerint, rendben teljesítették a felek a CodeCool Kft. befektetési szerződésének hatóság által elrendelt módosításait.

2019 elején hagyták jóvá két tőkealap közös irányításszerzését a CodeCool Kft., az informatikai képzési szolgáltatások piacának egyik startup cége felett. A tranzakció során a felek olyan feltételekben állapodtak meg, amelyek kapcsán felmerült, hogy túlterjeszkedhetnek az összefonódáshoz szükséges, még megengedhető versenykorlátozásokon.

Az ennek értékelésére indult eljárást a versenyhivatal jogsértés megállapítása nélkül, de azzal a feltétellel zárta le 2020 nyarán, hogy a feleknek módosítaniuk kell szerződéseiket.

A versenyhatóság közleménye szerint döntésük iránymutató volt, ugyanis világossá tette, hogy a startup vállalkozások felvásárlása esetében elfogadhatóak azon kisebbségi részesedéssel bíró tagokra is kiterjedő versenytilalmi kikötések, akik ismerik a vállalat lényegét és értékét adó innovációt, technológiát. A döntés könnyebbé tette a startup jellegű vállalkozások számára a fejlődésükhöz szükséges források megszerzését.

Az eljárás során előírt kötelezettségek teljesítését a GVH a határidő letelte után, utóvizsgálat keretében vizsgálta meg. A vizsgálat megállapította, hogy a felek megfelelő tartalommal, időben végrehajtották a befektetési szerződés minden előírt módosítását. A GVH ezért megszüntette az utóvizsgálati eljárást.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo