Céges bulik: már a karácsonyi káosztól retteghetnek a cégek?

A karácsonyi időszak eddig is izgalmas volt céges rendezvények szempontjából, ám ez az esztendő nem a szokásos szerint alakul. A bizonytalanság érezhető, ám ha a tuti helyeket akarjuk becserkészni, akkor nem szabad késlekedni. A rendezvényszervezők gyorsan a nyakukba szakadó káoszra számítanak az év utolsó hónapjára.

A rendezvényhelyszínek december elejére rendszerint megtelnek partizó, ünneplő kollektívákkal, legalábbis eddig ez volt a jellemző. Aki későn kezdte el keresni a végső befutót, sokszor hoppon maradt, hiszen a legfelkapottabb helyek már rég elkeltek, leginkább már nyáron pecsét és aláírás került a szerződésekre.

A szakma attól nem tart, hogy elmaradnak az idei karácsonyi események, hiszen a kollektíváknak nagy szükségük van az összetartó közös programokra, különösen az eltelt másfél év fényében. A cégek is tisztában vannak ezzel és a lekérések, érdeklődések mennyiségét tekintve ez érezhető is. A megvalósulás lehet érdekes, hiszen a negyedik hullám miatti bizonytalanság egyelőre visszafogja, de mindenképpen lassítja a döntések megszületését, annak ellenére is, hogy a kormányzati kommunikáció igyekszik az oltásra helyezni a hangsúlyt és nem a lezárásokra.

Kép: Fotolia

A rendezvényszervező és particégek még kivárnak és egyelőre türelmesek, de ha a vírushelyzet engedi, akkor várhatóan egyben szakad a nyakukra a megrendelések és munkák tömege, ami azért is lesz izgalmas, mert a pandémia alatt ebben a szakmában is magas volt a pályaelhagyók száma, így nincs elég ember - mondta az Eventrend Hotels marketing és értékesítési igazgatója. Pázmándy Szilvia hozzátette: ebben az esetben arra kell számítani, hogy a szegmensben erős áremelkedés jelentkezik, amelyet a kereslet generál, és amely a piac egy természetes válasza a végbemenő folyamatokra. A nyári időszakban is nagy tervezéssel és emberi erőforrások ide-oda csoportosítgatásával lehetett a rendezvényeket megtartani, és a cél a legtöbb cégnél az, hogy ne csak túl legyenek egy munkán, hanem lehetőleg sikeresen és jó érzéssel teljesítsék a megrendeléseket.

A pandémia nyomására a szerződésekben megjelentek a biztosítékok, amelyek szinte száz százalékig garantálják azt, hogy a megrendelő vis major esetén nem esik el a pénzétől, vagy visszafizetés formájában rendeződik az ügy, vagy időpontcsúsztatással meg tudja tartani a rendezvényét és még egy sor más olyan változóval számolnak, amely mindkét fél számára garantálja a biztonságot.

Épp ezért lenne értelme a foglalásokat már most elindítani és nem kivárni. Ezzel nem csak az igényeknek megfelelő helyszínt lehet elcsípni, de időben lehet gondoskodni a lehető legapróbb biztosítékról is, nem utolsó sorban minden megrendelő a saját helyzetét teszi könnyebbé, ha nem egyben borul rá minden elképzelés és igény a rendezvényesekre.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo