Cafeteria: pénzben sem lesz több

A munkáltatók nagy része az új, kedvezőbb adózású pénz kifizetésének lehetősége mellett nem vonna be plusz forrásokat a juttatási rendszerbe, a meglévő bér és cafeteria keret terhére strukturálnák át a juttatásaikat.

Kép: Fotolia

Mint azt korábban megírtuk, Orbán Viktor szerint az Európai Bizottság “szétzúzta” a magyar cafeteriarendszert, ezért kell felvetni annak lehetőségét, hogy az eddig “rejtett” kettős javadalmazási rendszert nyílttá tegyék. „A kettős bérrendszer intézményében van egy rendesen járulékoltatott alapbér, és van fölötte egy másik bér, amelyre azonban az állam nem szed járulékot” – mondta a miniszterelnök. A bejelentés komoly bizonytalanságot okozott a munkavállalók és a munkáltatók körében egyaránt ezért a CafeteriaTrend Magazin megvizsgálta, hogyan alakítanák át a vállalkozások a béren kívüli juttatásaik rendszerét, ha készpénzben, kedvezőbb adózással is adhatnának juttatást.

A megkérdezett válaszadó cégek 83 százaléka átstrukturálná a meglévő bér és cafeteria keretet, a kedvezőbb adózású pénz kifizetésével. Nem vonna be további forrásokat a juttatási rendszerbe. Az érintett dolgozók tehát csak akkor tudnának többet elkölteni az idei nettó (bér+cafeteria) juttatásaiknál, ha a pénzkifizetés terhe jelentősen alacsonyabb lenne, mint a mostani adóterhek - közölte a kutatás eredményeit együttműködő partnerünk, a HR Portál.

A juttatások alkalmazásánál a munkáltatói oldalon a legfontosabb szempont, hogy milyen költséggel tudja megvalósítani a juttatási célokat.

A kevesebb ráfordítással többet adni elve mellett azért alkalmazzák a cégek a nem pénz jellegű juttatásokat, hogy

  • növeljék a dolgozói elégedettséget
  • támogassák az egészséget, egészségmegőrzést
  • hozzájáruljanak a dolgozók öngondoskodásához.
Emellett a dolgozói motiváció, pihenés-rekreáció és szociális támogatás is megelőzte fontosságában a juttatások megvalósításához szükséges adminisztrációt.
Évi 130 milliárdot kaszál az állam a kidobásra ítélt cafeterián
2017-től a kormány megszünteti a cafeteriát ezzel párhuzamosan kétszintűvé teszi a bérrendszert. Utánajártunk, hogy mekkora piacot jelent ma a cafeteria, és ebből mekkora bevétele származik a költségvetésnek éves szinten.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo