Bútorok szét- és összeszerelése a költözés során

Tudni kell, hogy a költözéshez nem elegendő összepakolni minden dolgunkat, hanem emellett a bútorok egy részét szét is kell szerelni. Ezt a szerelési munkát sajnos nem lehet kihagyni, mert a szekrények nagy része lapraszerelten készül, és nem bírná ki az autóra pakolás és az utazás során rá váró hatásokat. Nem kell azonban elkeseredni, ha nem tudjuk elvégezni a bútorszerelést, hiszen a profi költöztető cégek még ezt is átvállalják.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A költözés előkészítése

Mivel költözéskor a személyes tárgyaink, összegyűjtött értékeink utaznak, ezért a Promove azt ajánlja, hogy a bútorszállítás során nagyon körültekintően járjunk el. Egyrészt úgy kell megválasztani a költöztető céget, hogy biztosak legyünk benne, vigyáznak a holmijainkra, másrészt pedig megfelelően kell előkészíteni a dolgainkat annak érdekében, hogy a szállítás során ne sérüljenek meg.

A költöztető dobozok tekintetében kizárólag stabil, strapabíró és zárható változatot vásároljunk, az értékes műszaki cikkeket pedig fóliázzuk be, így nem fognak megkarcolódni. Mindenképpen ki kell üríteni a szekrényeket, ki kell húzni a fiókokat. A lapraszerelt bútorok szétszerelése is elengedhetetlen feladat.

A bútorok szétszerelése

A régi, stabil ruhásszekrények még olyan technikával lettek összerakva, hogy biztosan kibírják az emelést, az autóra rakodást, valamint az összes szállítási procedúrát. Ezeket nyilvánvalóan nem lehet és nem is kell szétszerelni. Azonban a mai modern bútorokat már lapraszerelten tudjuk megvásárolni, és a mellékelten adott csavarokkal, tiplikkel tudjuk összerakni.

Ezek a szekrények, polcok, egyéb kisbútorok úgy lettek megtervezve, hogy bármikor szét lehessen őket szerelni és újra összerakni, hiszen egy nagyobb rendezkedést nem bírnak ki. A bútorlapok nagyrészt funérból vagy forgácslapból készültek, nincsenek csapolva, csupán a csavarok tartják össze, ezért a kátyús utakon, a döccenők miatt könnyen szétesnének, elborulnának.

Mit tehetünk, ha nincs időnk, erőnk vagy technikai tudásunk a bútorok szereléséhez?

A bútorok szétszedése nem könnyű feladat, hiszen a legtöbb esetben az összeszerelési útmutatót az első összeszerelés után azonnal a kukába dobjuk nem gondolva arra, hogy előfordulhat, szükség lesz még rá. Ezenkívül sokan nem rendelkeznek megfelelő szerszámokkal, esetleg időszűkében vannak, vagy az egészségi állapotuk, életkoruk akadályozza meg őket ebben a műveletben. Ebben az esetben nyugodtan bízza meg a költöztető céget, hiszen egy professzionális vállalkozás portfóliójába ez a szolgáltatás is beletartozik.

Hogyan szerelnek a szakemberek?

A költöztető cég munkatársainak egyáltalán nem fog gondot okozni a bútorok szerelése, hiszen minden nap végzik ezt a tevékenységet. Rutinjuk lehetővé teszi, hogy azonnal hozzá tudnak fogni, vigyáznak a kiszedett csavarokra, alkatrészekre, majd pedig szakszerűen össze is szerelik az új lakásban.

Érdemes tehát a szakemberekre bízni ezt a műveletet, mivel ebben az esetben a bútorok kifogástalan állapotban lesznek az összeszerelés után is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo