Beindulhat a faktoring

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiterjeszti a növekedési hitelprogramot, amelynek eredményeként a faktoring finanszírozására is igénybe lehet venni a jegybanki forrásokat. Ez jelentős lökést adhat a hazai faktoring piacnak.

Egyszerűsödik a cégek finanszírozása - Kép: Pixabay

Az MNB lépésével az elmúlt évben szűkülő faktoring piac növekedési pályára állhat. 2013-ban a teljes magyarországi bruttó faktorált forgalom több mint 8 százalékkal 789 milliárd forintra csökkent. A mostani viszont intézkedéssel olyan vállalkozások is bekapcsolódhatnak a programba, amelyeknek nincs megfelelő fedezetük, biztosítékuk a növekedési hitelprogram keretében igényelhető forgóeszközhitel felvételéhez, holott fizetőképes partnereknek szállítanak.

A számla előfinanszírozás/faktorálás szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a halasztott (30-60-90 nap) fizetéssel teljesítő ügyfelekre ne kelljen várnia egy adott gyártó, vagy szolgáltató cégnek. (A belföldi vállalatközi kifizetéseken belül a halasztott fizetés aránya a teljes volumen közel háromnegyedét tette tavaly ki, ami jelentős kockázatot jelentett a vállalkozásoknak.) A szolgáltatás részeként a finanszírozó a cég ügyfeleinek a helyére lép, és teljesíti a kiállított számlák ellenértékét, akár a kiállítás napján.

Az NHP változásairól részletesebben itt olvashat!

Az előfinanszírozás jellemzően 80/20 százalékos arányú, két folyósítással megvalósuló folyamat. Az első például lehet egy 80 százalékos nagyságrendű folyósítás, amelyet szinte azonnal 24-72 órán belül átutalnak az adott cégnek. A fennmaradó 20 százalékot a második folyósításkor, a faktoring ügylet végén utalják át, úgy, hogy az adott vállalkozás ügyfele a valós fizetési határidő lejártakor az előfinanszírozó részére teljesíti.

A faktoring beemelése az MNB növekedési hitelprogramjába további lehetőséget nyújt a vállalkozásoknak azzal, hogy a faktoring konstrukciókkal a forgóeszközhitelek fedezetét, biztosítékát kiváltsák, s így ezeket beruházási hitelekhez is fel tudják használni. A lépésnek köszönhetően a kisvállalkozások - amelyek a forgalomnak mindössze harmadát adták 2013-ban - pörgethetik fel a faktorpiacot. „A faktoring segítségével tervezhetőbbé válik a finanszírozás, ez pedig növeli a vállalkozások pénzügyi mozgásterét, és ezen keresztül hozzájárul a kkv-szektor bővüléséhez. A részletszabályok kidolgozása már megkezdődött, és várhatóan május végére megszülethetnek a növekedési program adta lehetőségek alapján kidolgozott konstrukciók” – mondta Baltay Zsombor, a GF Faktor vezérigazgatója.

Így kell lekönyvelni, ha nem fizet az ügyfél
A magyar vállalkozások egyik mumusa a behajthatatlan tartozás, a cégek több mint harmada küzd kifizetetlen számlákkal. A behajthatatlan tartozások azonban könyvelési szempontból is kihívást jelentenek.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo