Az átvilágítás nem a szennyes kiteregetését jelenti

Az előzetes jogi átvilágítás a tőkebefektető felelőssége, amit komolyan is vesz. Ezért van az, hogy aki még nem esett át rajta, jobban fél tőle, mint egy diák az első egyetemi vizsgaidőszaktól. De mi a valóság?

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A cégnek és a befektetőnek is fontos az átvilágítás - Kép: SXC

A tét valójában nem az, hogy gyorsan tőkéhez jut-e a vállalkozás, hanem az, hogy kiderül, egy ígéretes cég akár már holnaptól, hosszú távon is megállná-e a helyét a profik között az üzleti életben és a piacon – és ha nem, pontosan miben kell még fejlődnie.

A tőkebefektetés előkészítése során, a kölcsönös ismerkedés szakaszában a feltörekvő cég vezetői mélységében, szakértő közönségnek mutatják be üzleti ötletüket, terveiket, konkrét piaci és növekedési számításaikat. Első körben tehát már itt világossá válik a szakértelem, az üzleti érzék és az alaposság, amely a megfelelő támogatással a cég sikerének szilárd alapját képezheti. A bizalom fontos jele a befektető részéről már az is, ha ezt a lépést a jogi átvilágítás szakasza követi - olvasható a Széchenyi Tőkalap-Kezelő Zrt. blogjának bejegyzésében.

Ekkor a megközelítésben lényeges váltás történik: a cég kirakata helyett – amit önmagáról el tud és akar mondani – a raktárát, a hátsó udvarát, a környezetét kezdik felmérni – azaz mindazt, ami a legtöbb látogató számára legtöbbször rejtve marad. Mindannak az értéke, amit a kirakatban és a fogadóhelyiségben láttak, megmarad, de napvilágra kerül sok minden, amit csak az iratok tudnak feketén-fehéren elmondani.

Lássuk be: a tőkebefektetés mindkét fél részéről óriási bizalmi lépés, ezért kölcsönösen mindent meg kell tenni azért, hogy a másik félnek ezt könnyebbé és biztonságosabbá tegyük. Az esetleges peres ügyek, tisztázatlan félreértések, véletlen szabálytalanságok, adminisztrációs pontatlanságok nem maradhatnak rejtve. Amikor ezek kiderülnek, az legfeljebb apró kellemetlenséget jelent ahhoz képest, mint amekkora gondot jelent a megoldatlanságuk – nem a befektetőnek, hanem magának a cégnek. (Azt is fontos tudni, hogy mitől válik vonzó befektetési célponttá egy cég!)

A legtöbb kockázat, ami egy jogi átvilágításkor kerül napvilágra, kezelhető vagy megelőzhető, így később nem fajul akut problémává, és nem lesz a siker akadálya. Azok, akik cégvezetőként ilyen helyzettel szembesültek, arról számoltak be, hogy a nehézségek leküzdése új képességeket, lehetőségeket, erősségeket hozott elő a vállalkozásban, amelyeket később versenyelőnyként is képesek voltak érvényesíteni.

Itt olvashat arról, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie annak, aki befektetőt keres.

Az átvilágítás célja nem az, hogy kiteregesse a szennyest. Sokkal inkább arra kényszerít, hogy rendezzük a sorokat. De nem kell újra feltalálni a kereket – egyszerűen alaposan, körültekintően, őszintén, nyíltan, jóhiszeműen kell mindenbe belevágni.

Hogyan szerezzünk befektetőt?
A nagy üzlethez nem elég egy világmegváltó ötlet, el is kell azt adni. Sok kiváló üzleti ötlet bukik meg a tulajdonos nem megfelelő hozzáállásán. Az alábbiakban pontokba szedtük, mire érdemes figyelmet fordítani, hogy meggyőzzük az üzleti angyalokat és más befektetőket, hogy az elképzelésünk igenis életképes.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo