Átok a cégen a felkészületlen cégvezető

Évente tízezrével mennek csődbe a magyar vállalatok. Habár a cégek életét a gazdasági környezet nem teszi könnyűvé, a megszűnések mögött gyakran a felkészületlen, tapasztalatlan ügyvezető hibás döntései állnak.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Fontos, hogy ne akarjunk egy személyben ügyvezetők, fejlesztők és HR-esek lenni – Kép: SXC

„A rendkívül rossz évkezdet és a többi cégstatisztikai adat arra enged következtetni, hogy 2014-ben minden korábbinál több, akár 40-45 ezer cég szűnhet meg Magyarországon” – említi az Opten a februári közleményében. A konkrét esetek mögött álló valódi okok minden bizonnyal nem kerülnek napvilágra, az viszont valószínűsíthető, hogy több cég is küzd a leggyakoribb általános problémákkal.  A rossz hozzáállás és az elhibázott üzleti terv mellett a magyar vállalatokat leggyakrabban a felkészületlen cégvezetők rossz döntései sújtják – olvasható a Széchenyi Tőkebefeketetési Alap blogján.

A felkészületlen cégvezetés

Rendkívül fontos, hogy jó időben jó döntések szülessenek. Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy a döntéshozók is felkészültek és kompetensek legyenek. Egy cégvezetőnek számos olyan képességgel és készséggel kell rendelkeznie, amely a pozíció betöltésére alkalmassá teszi. Csak néhány ezek közül:

Van tapasztalata és üzleti tudása: A jó cégvezető van annyira tájékozott, hogy el tudja kerülni a hosszú távon rossz döntéseket. Ismeri a piacát, az ügyfeleket, látja a jövőbeni trendeket. Rendszeresen részt vesz iparága konferenciáin, képzésein.

Nyomás alatt is képes döntés hozni: Egy cég irányítása stresszes munka, ezt egy vezetőnek azonban ezt kezelnie kell.

Képes priorizálni feladatait: A cégvezetés többek között a multi-taskingről (egyszerre több feladat végrehajtása) is szól, azaz annak eldöntéséről, hogy mikor, hol, milyen feladatra hogyan használjuk fel erőforrásainkat. Ha a vezető nem képes feladatait megfelelően rendszerezni, annak a vállalat láthatja kárát.

Képes delegálni: Nem kell egyszerre ügyvezetőnek, értékesítőnek, fejlesztőnek és HR-snek is lenni. Ahogy a cég növekszik, úgy van szükség egyre több szakemberre a menedzsmentbe, akik a napi működésben segítik a cégvezetőt.

Képes nehéz döntéseket meghozni: A cégvezetők sok olyan döntéshelyzettel találkozhatnak, amelyekből nem lehet „áldozatok” nélkül jól kijönni. Jelentsen ez akár elbocsátásokat, egy ügyfél elutasítását vagy bércsökkentést. Ráadásul ilyen helyzetekben több kritika vagy támadás érinti, ami frusztráltsághoz vezethet. Ennek helyes kezelése jó vezetői képességekre vall.

A cégindítás 5 fázisa
„Beindítottam a saját cégem” – mire ezt elmondhatja magáról, szkeptikus ismerősök és szőrösszívű bankárok hadán, saját lustasága és gyengesége mocsarán kell keresztülvonszolnia magát. Megpróbáljuk öt egyszerű lépésben elmesélni, hogyan is hozza létre saját cégét.
Képes inspirálni és motiválni alkalmazottait: Ha a cégvezető hisz az alkalmazottaiban, és ezt nem habozik kimutatni, a cég számíthat a támogatásukra.

Felismeri és megragadja a lehetőségeket: A jó cégvezető észreveszi azokat a lehetőségeket, amelyek a legtöbb ember figyelmét elkerülik, és megpróbálja a saját, illetve a cége előnyére fordítani őket.

Ha belegondolunk, hogy mennyi kritikus és létfontosságú döntés születik nap mint nap egy cégben, láthatjuk, mennyire fontos, hogy a lehető legjobb döntéshozó álljon ezek mögött. Ezt egyrészt önképzéssel, másrészt alapos munkaerő-kereséssel és -kiválasztással lehet elérni.

A siker nem jön magától. Időt, pénzt és energiát nem sajnálva kell érte megdolgozni, még akkor is, ha a cég már elindult a lejtőn. Ilyenkor nem szabad elfelejteni, hogy egyetlen döntés is képes megfordítani a cég helyzetét akár pozitív, akár negatív irányba. Ez pedig nemcsak a cégvezetőn, de többek között a döntés meghozatalához szükséges információk elérhetőségén és a megfelelő gazdasági és jogi környezeten is múlik.

A bejegyzés teljes terjedelemben itt olvasható!

A kezdő vállalkozók 9 alaphibája
Ha az ember vállalkozó, időről időre előfordul, hogy valami nagyon nem a tervek szerint alakul. Ez a normál üzletmenet része. De nem minden hiba a véletlenek csúnya összjátékának következménye.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo