Átadták a Magyar Gazdaságért díjakat        

Az elismeréseket december 6-án, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók napja rendezvényén adták át.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, a kormány elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozások fejlődését. A miniszter szerint így érhető el, hogy folytatódjon a fejlődés, a magyar gazdaság növekedjen. Szükség van a közös munkára is, a kormány és a vállalkozói szféra folyamatos párbeszédére.

Tolnay Tibor, a VOSZ elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy a szövetség a 2019-es évet sikeresnek tekinti, a vállalkozók többsége gyarapodott. A kormányzattal közös munka eredményének nevezte a többi között, hogy kiterjesztették a legkisebb vállalkozások áfamentességét, és könnyítettek az adminisztráción. A munkaadói szövetség továbbra is fontosnak tartja a kkv-szektor adóinak csökkentését, a hatékonyabb közszféra kialakítását, a tudásintenzív gazdasági modellre való átállást - mondta Tolnay Tibor.

XXI. Vállalkozók Napja kitüntetettjeinek csoportképe

Az ünnepségen a VOSZ és 19 Kárpát-medencei munkaadói szervezet aláírta a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumának megalakulásáról szóló szerződést, amely értelmében hozzájárulnak a Kárpát-medencei gazdasági térség megteremtéséhez.

A rendezvényen átadták a Vállalkozók Napja Magyar Gazdaságért Díjakat, továbbá a VOSZ Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díját és Az év vállalkozója díjakat.

A gazdaság érdekében végzett kimagasló munkájáért kitüntetésben részesítették Kurtisz Krisztiánt, az UNIQA Biztosító vezérigazgatóját is – közölte a biztosítótársaság.

Kurtisz Krisztián

A XXI. Vállalkozók Napja 2019 további kitüntetettjei

MINISZTERI KITÜNTETÉSEK:

Magyar Gazdaságért Díj

  • Horváth László, a MELIO-START Építő és Szolgáltató Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója, a VOSZ Baranya Megyei Szervezetének elnöke (Baranya megye)
  • Lőrinc Ákos, az ÉRV Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója(Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
  • Siklós Márta, a Leitner + Leitner Audit Kft. ügyvezető igazgatója, a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottságának tagja (Budapest)
  • Szabó Zoltán Kázmér, az MCOnet International Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója, a VOSZ Informatikai Szekciójának elnöke (Budapest)
  • Weninger Richárd, a VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, a VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke (Bács-Kiskun megye)
Miniszteri Elismerő Oklevél
  • Révészné Lakó Annamária, a VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Információs és Szolgáltató Iroda munkatársa (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
  • Szalai Géza, a Nemzeti Automata Szövetség korábbi elnöke (Budapest)
A VOSZ KITÜNTETETTJEI:

Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj (2019)

  • Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója (Budapest)
  • Széles Ernőné, a SKY Marketing Communications Reklámügynökség Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója (Budapest)

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo