Amire minden kertben szükség lenne

Sok örömöt nyújt egy kertes ház, egy hétvégi telek, de ennek bizony ára is van. Már egy kis kert is rengeteg munkával jár, és ahhoz, hogy kellemes időtöltésben legyen részünk az udvaron, bizony biztosítani kell a kert rendezettségét is, ehhez pedig jó néhány holmit be kell szereznünk.

Ha már megvannak a szükséges kiegészítők, akkor azokat tárolni is kell valahol. Lehet, hogy rendelkezik az ingatlan garázzsal, de azok általában olyan méretűek szoktak lenni, hogy épp hogy elfér bennük a személygépjármű és az ahhoz kapcsolódó szükséges kellékek.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Komfortos faház megfelelő méretben

Az e-kert.hu webáruház 4-16m2-es faházai, tárolói változatos kialakításukkal bármilyen igényt ki tudnak elégíteni. Annak, hogy mire szeretnénk használni azt a faházat, csak a fantáziánk tud gátat szabni, hiszen ha már rendelkezésünkre áll egy tároló a kertben, akkor biztos, hogy a család mindegyik tagja jelentkezni fog, hogy mit szeretne ott tárolni, vagy milyen tevékenységet szeretne ott végezni.

Ha túl kicsi a tároló, akkor az valószínűleg csak egy adott célra tud használható lenni, pl. fáskamrának vagy biciklitárolónak. Ha viszont már 16 m2-nél nagyobb az a faház, akkor már nem is tároló, hanem egy lakható hétvégi ház, szintén újabb funkciókkal. Természetesen az e-kert.hu-nál mindkét változatot megtalálhatja, ha épp arra van szüksége.

Szerszámoskamra vagy barkácsműhely

Egy nagyobb tároló számtalan felhasználási lehetőséggel bír. Ha az a cél, hogy legyen a kert egyik sarkában pl. egy szerszámos kialakítva, akkor érdemes legalább egy 6-8 m2-es darabot választani. Az e-kert.hu számtalan kiegészítőt is forgalmaz, amelyekkel nagyon praktikusan be tudjuk rendezni ezt a helyiséget, polcokkal, rekeszekkel.

Ha az a cél, hogy a családfő el tudjon vonulni és barkácsműhelyt tudjon a helyiségben kialakítani, akkor érdemes már egy 16 m2 körüli területű faházat választani, amely akár már két helyiségre is osztható. Az egyik lehet a tároló, a másik pedig a műhely. Ezek már tetszőlegesen variálhatók ajtókkal, ablakokkal.

Faház, amely egyben hétvégi lak is

Az e-kert.hu webáruház számtalan olyan formatervezést is kínál, amelyek már önálló kis ingatlanként megállják a helyüket. Természetesen életvitelszerűen nem lehet bennük lakni, de a már melegebb hónapokban vagy hétvégékre le lehet költözni, ha ezek a házak egy hétvégi telekre készültek. Ezekben már két vagy három helyiség is megtalálható, akár egy kisebb leválasztott tetőtér, ahol a családosok a gyerekeknek alakíthatnak ki egy kisebb bunkert vagy leválasztott gardróbot.

A lakrészekhez tartozhat kisebb vagy nagyobb terasz is. Mindegyik összeállítás lapraszerelten, csomagolva érkezik a megrendelőhöz, natúr, kezeletlen állapotban, de lazúrfestékek vásárlására is lehetőség van. A honlapon megtalálható termékek akár többféle méretben is elérhetők, de ha a megadott kialakítástól eltérő az elképzelés, a webáruház annak a megvalósítására is nyitott. Keresse Ön is bátran a cég munkatársait, akár telefonon vagy email-en, vagy előre leegyeztetett időpontban személyesen is.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo