Ami nem hiányozhat a babaszobából

A várandós kismamák örök dilemmája, hogy vajon mindent beszereztek-e már a születendő kisbabájuknak. Szinte naponta jönnek újabb és újabb ötletek, hogy mi kellene még a babaszobába. Ez pedig nem kevés költséggel jár, és sokszor teljesen feleslegesen halmoznak fel dolgokat.

Ha tudni szeretnéd, melyek azok az eszközök, amelyek semmiképp ne hiányozzanak a kellék- és játéktárból, eláruljuk: ilyenek például a WABIBABI kiságyforgói. Ezek a eszközök nemcsak magas minőségűek, hanem dekorációs szempontból is sokat tesznek hozzá a babaszoba enteriőrjéhez. Ha szétnézel a webshopjukban, látni fogod, hogy letisztult dizájn jellemzi minden terméküket, így tökéletesen illeszthetők bármely stílushoz. 

A baba fejlődésének szolgálatában

A kiságyforgókról kijelenthetjük, hogy jó, ha jelen vannak az első játékok között. Figyelemfelkeltő, érzékszerveket fejlesztő eszközökről van szó. Az újszülöttek ugyanis még korlátozottan látnak, ezért szükség van olyan tárgyakra, amelyek hozzájárulnak az érzékelésük fejlődéséhez. De amellett, hogy fejlesztik a látást, számos egyéb pozitívumuk is van ezeknek a forgóknak.

  • Nyugtató hatásúak a forgás miatt, ha pedig még zenélnek is, akkor teljes mértékben hozzájárulnak a nyugodt pihenéshez.
  • A babák igyekeznek a mozgó tárgyak után nyúlni, így a mozgásfejlődésben, a mozgáskoordinációban is nagy szerepük van.
  • Ha jól választunk, akkor dekorációs elemként is funkcionálhatnak. 

Mit tarts szem előtt?

Amikor keresed az ideális kiságyforgót, akkor először a célokat érdemes fixálni. Vagyis azt, hogy nyugtató hatású eszközt keresel-e, vagy fejlesztésre szánnád inkább, de szempont lehet a sokoldalúság is.

Az elsőként említett esetben egy zenélő körforgó jó választás lehet, ugyanis a lágy dallamok segítik a babák ellazulását. Amennyiben fejleszteni szeretnéd a kicsit, akkor szóba jöhet egy egyszerű, fából készült verzió különféle textúrájú játékokkal. Ha pedig olyan eszközt keresnél, ami nemcsak a kiságynál használható, hanem rugalmasan bárhová áthelyezheted, akkor beszerezhetsz akár padlóállványos kivitelt is. 

Egy igazán jó választás lehet

Ha maradsz a WABIBABI termékeinél, akkor látni fogod, hogy ezek a forgók mind természetes anyagokból készülnek. Környezetbarát termékekről van szó, amelyek abszolút biztonságosak. Kellemes pasztellszíneikkel, minimalista dizájnjukkal pedig jól harmonizálnak bármely babaszobával. Az említett típusok mindegyike elérhető náluk, ezért bármi is legyen a cél, a webshopjukban megtalálod a megfelelő eszközt hozzá. Emellett még az ár-érték arányuk is kiváló, így megéri náluk vásárolni.

Lehet, hogy kismamaként folyamatosan úgy érzed, hogy valami még mindig hiányzik a babaszobából, de próbálj meg arra törekedni, hogy feleslegesen ne halmozz fel dolgokat! Ez a pénztárcádnak sem tesz jót, de a fenntartható életvitelbe sem illeszthető be. Inkább válassz funkcionális termékeket, amelyeknek fejlesztő hatása is van! Ilyenek például a kiságyforgók.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo