Akár 100 milliós kedvezményes hitelt is felvehetnek a cégek

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összesen 70 milliárd forint keretösszeggel, MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezéssel hirdet hitelprogramot elsősorban olyan vállalkozások számára, melyek méretükből, vagy életkorukból eredően a kereskedelmi banki piacról nem juthatnak hitelhez.

A program keretében 1 millió forinttól akár 100 millió forintig igényelhető hitel, széles körű célok mentén. A hitel a programban résztvevő Pénzügyi Vállalkozásoknál igényelhető, melyeket az MFB pályázat útján választ ki. A program keretében 70 milliárd forint keretösszeggel áll a vállalkozások rendelkezésére, ebből a (nem agrár-) vállalkozások kedvezményes hitelt vehetnek fel versenyképességének fenntartására, fejlődésük biztosítására.

A futamidő beruházási hitel (és beruházáshoz kapcsolódó forgóeszközhitel) esetén akár 10 év is lehet, míg önálló forgóeszközhitel esetén 6 év a maximum. A teljes finanszírozás mértéke beruházási hitelnél nem haladhatja meg a nettó bekerülési érték maximum 90%-át általános csekély összegű (deminimis) támogatás esetén, illetve 75 százalékát regionális beruházási támogatás esetén. Önálló forgóeszközhitel kizárólag általános csekély összegű (de minimis) támogatási kategóriában igényelhető, az elvárt saját erő a finanszírozott számlák nettó összegének minimum 10 százaléka.

Agrárcégek kizárva

Hitelt hitelre halmozunk
A Bankkalkulátor.hu adatai szerint egy év alatt jelentősen erősödött a lakosság hitelfelvételi aktivitása, a portál az idei első negyedévben 65 százalékkal több személyihitel-igényt közvetített a vele kapcsolatban álló pénzintézeteknek.
A hitel felhasználható a hatályos európai uniós és magyar környezetvédelmi jogszabályoknak megfelelő, Magyarország területén megvalósuló ingatlan beruházáshoz, vásárláshoz, új vagy használt tárgyi eszköz beszerzéshez, a beruházáshoz kapcsolódó, vagy önálló forgóeszköz finanszírozáshoz.

A hitelkérelmet kizárólag a Programban résztvevő pénzügyi vállalkozásokhoz lehet benyújtani, melyek listáját az MFB a honlapján (www.mfb.hu) teszi közzé, a pályázat lezárultát követően. (A pénzügyi vállalkozás egyes, nem kizárólag hitelintézeteknek fenntartott pénzügyi szolgáltatások végzésére feljogosított pénzügyi intézmény. A pénzügyi vállalkozásokon hatékonyan finanszíroznak olyan vállalkozásokat, illetve beruházásokat melyek a kereskedelmi hitelintézetek számára kockázatosak, vagy méretükből fakadóan nem hitelezhetőek.)

A Program keretében refinanszírozási kölcsönszerződés és hitelszerződés megkötésére 2019. február 28-ig van lehetőség. A Program keretében hitelfelvevő lehet minden olyan magyar KKV, amely nem agrár besorolású, és megfelel a vonatkozó Termékleírásban foglalt egyéb igénybevételi feltételeknek. A Program termékdokumentációja, feltételrendszere és részletes információi a www.mfb.hu oldalon elérhetőek.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo