A vártnál is drágább lesz a biztonsági őr

A szakma által várt 1700-1800 forint közötti összeg helyett 1889 forintban határozza meg a belügyminiszter a vagyonvédelmi szolgáltatás minimális rezsióradíját - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg csütörtökön.

Drágábbak lesznek - kép: Pixabay

Eddig csak az építőiparban volt kötelező a minimális rezsióradíj alkalmazása, de (mint azt korábban megírtuk) július elején a kormány közzétette azt a rendeletét, amelyben kötelezővé tette a vagyonvédelmi szolgáltatásoknál is a minimális rezsi óradíjat. A kormány egyúttal meghatározta annak a kiszámítási módját is, de a belügyminiszter kötelezettségévé tette a konkrét összeg maghatározását.

Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke a múlt héten sajtótájékoztatón 1700 és 1800 forint közé várta a minimális rezsióradíjat. Ezzel szemben a szakminiszter 1889 forintot tett közzé a tervezetben. „A kötelező minimális rezsióradíjtól azt várja a szakma, hogy a szolgáltatás minősége is javulni fog” - vélte a kamarai elnök. A parlament februárban fogadta el a közbeszerzési törvény módosítását, amelyben aránytalanul alacsony árnak minősül a vagyonvédelmi szolgáltatásnál az az ajánlati ár, amely nem éri el a minimális rezsióradíj kötelező mértékét.

A minimális vagyonőri rezsióradíj, melynek bevezetése több százezer munkavállalót érinthet, a tervek szerint a közbeszerzési pályázatokon való indulás feltétele lesz. Célja, hogy a szóban forgó cégek ne tudják minimálbér alatt foglalkoztatni munkavállalóikat. Ezt azonban eddig is, ezután is igen nehéz lesz ellenőrizni. Ameddig ugyanis lesznek olyan munkavállalók (jellemzően főfoglalkozású vagy nyugdíjazott belügyi alkalmazottak), akik rendes jövedelmük kiegészítéseként nyomott béren is örömmel vállalják a feladatot, addig az irreálisan alacsony bérek és a zsebbe fizetés rendszerét nehéz lesz felszámolni.

„Noha a vagyonvédelem évek óta kiemelt területe a munkaügyi ellenőrzéseknek, minimálbér alatti foglalkoztatás vagy ’zsebből zsebbe történő bérfizetés’ miatt ritkán szankcionálnak cégeket” – magyarázza Máriás Attila, a BDO Magyarország HR üzletágának vezető munkaügyi tanácsadó partnere. „Az ilyen jellegű kihágást ugyanis a munkavállalók nyilatkozata nélkül nem tudja bizonyítani a hatóság. Tekintettel azonban arra, hogy a munkavállaló sem fizet adót az így szerzett jövedelme után, nem érdekelt az együttműködésben.”

Irreálisan alacsony ár
A kormány döntése értelmében –irreálisan alacsony árnak” minősül az az ár, ami (a munkáltatók és munkavállalók képviselőiből álló) –ágazati párbeszéd bizottság” által kialakított rezsióradíjat nem éri el. A jövőben automatikusan semmisnek minősül az a szerződés, amely a bizottság által az adott évre meghatározott rezsióradíjat nem éri el.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo