A Tescóból is kiszállít a NetPincér - ezekből az üzletekből rendelhetsz

A július elején indult együttműködés kezdeti sikerei után máris tovább bővült azon Tesco üzletek köre, ahonnan a NetPincér élelmiszert szállít házhoz. Így összesen már 11 Tesco Expressz áruházból érkeznek akár fél óra alatt a vásárlók otthonába a megrendelt termékek, ezzel pedig a budapestiek több mint 50 százaléka számára érhető el a szolgáltatás.

A próbajelleggel indult együttműködés kezdete óta eltelt egy hónap alatt több mint ezren rendeltek a NetPincéren keresztül a Tescóból. Az igényeket látva a két partner nemrég úgy döntött, hogy tovább bővíti a szolgáltatás lefedettségi körét, így a kezdeti két üzlet mellé főváros-szerte további kilencet kapcsolt be. Ezzel már a budapesti lakosok több mint fele számára elérhető a villámgyors élelmiszer-házhozszállítás.

A vásárlók az adott üzlet nyitvatartásához igazodó időszakban, a legtöbb esetben 8 és 20 óra között tudják leadni a rendelésüket a NetPincér oldalán, ahol körülbelül 1000 termék között válogathatnak. A kínálatban a mirelit áruk kivételével hűtött élelmiszerek is találhatók, amelyeket hőszigetelt thermoboxokban szállítanak ki a futárok akár 30 percen belül. Az adatok alapján a leggyakrabban pékárut, illetve zöldséget, gyümölcsöt rendelnek házhoz, a rendelések átlagértéke pedig 3500-4000 forint között mozog.

A NetPincérrel együttműködő Tesco üzletek listája:

  • 1024 Budapest, Bimbó u. 133.
  • 1039 Budapest Mátyás király út 1.
  • 1062 Budapest, Teréz körút 55-57.
  • 1072 Budapest, Rákóczi út 20.
  • 1094 Budapest, Thaly Kálmán út 46-48.
  • 1116 Budapest Fehérvári út 45-47.
  • 1124 Budapest Pagony utca 27-29.
  • 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.
  • 1162 Budapest Rákosi út 142-146.
  • 1211, Budapest Kossuth Lajos u. 70.
  • 1221 Budapest, Ady Endre 99.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo