A te gyermeked is imád rajzolni?

Kétféle gyermek létezik: az egyik, akinek mindene a rajzolás, és a másik, akit hét lóval sem lehet rávenni arra, hogy rajzoljon. Sokszor nehéz eldönteni, melyik a rosszabb vagy jobb. Míg az első esetben a világ összes papírlapja sem lenne elég, addig az utóbbi esetben fontos fejlődési lehetőségtől esik el a gyermek.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Persze sem tiltani, sem kényszeríteni nem ideális, éppen ezért a szülőknek ezen a területen is meg kell csillogtatniuk a fantasztikus problémamegoldó képességüket. Szerencsére nem maradnak ebben az esetben sem egyedül a problémával, éppen ezért a mai írásunkban egy ideális megoldást fogunk bemutatni. Olyat, ami mindkét esetben nagy segítség lehet!

Rajzolható játék? Miért ne?!

A Vidám Játék webáruház finommotorikus játékai egytől-egyig azt hivatottak fejleszteni, hogy a gyermek kezdetleges, elnagyolt mozgásai szó szerint finomodjanak, vagyis egyre aprólékosabban, egyre koncentráltabban tudjon kisebb és finomabb mozdulatokat igénylő cselekvéseket véghez vinni a gyerkőc.

Gondolj csak bele a rajzok esetében: a kezdeti egész lapot betöltő négy-öt kidolgozatlan vonal húzása után már késznek is nyilváníttatott a nagy mű. Ezzel szemben a megfelelő mennyiségű rajzolást követően már sokkal gondosabb, részletesebb, kidolgozottabb művek kerülnek ki a kis kezek alól.

Ezekhez nyújthat ideális segítséget a krétával rajzolható autópálya fajáték vagy a fejformájú játék, amelyre arcokat lehet krétával újra és újra megrajzolni. Számtalan fejlesztő aspektusa van ezeknek a játékszereknek, és könnyen lehet, hogy még azoknak is megjön a kedve a rajzoláshoz, akik amúgy a filcek felé sem szagolnak.

Fő a környezettudatosság!

Ezek után talán nem meglepő, hogy ezek a játékok az ökologikus szemléletmód jegyében születtek, hiszen minden elemük újra meg újra felhasználható, vagyis rajzolható. Így nem kell papírhalmokat veszni hagyni, sőt, mivel fából készültek ezek a játékszerek, ezért még strapabíróak és időtállóak is.

Vagyis ha megveszed a Vidám Játék webáruház rajzolható, letörölhető és újrarajzolható játékait, akkor mindenképpen jót teszel a bolygóval, no, meg a pénztárcáddal is!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy gyermekedet minél több természetes játékkal vedd körbe, ezek ugyanis sokkal többet adnak, sokkal jobban fejlesztik őt, mint bármilyen plasztik, és sokszor kétes eredetű, silány minőségű játékszer.

Válassz okosan a gyermekednek!

Nem egyszerű dolog játékot vásárolni manapság, ezt mi magunk is elismerjük, hiszen számtalan webshop és hagyományos üzlet kínálja a portékáit.

Mindazonáltal hatalmas szülői felelősség, hogy mennyire ügyelsz a választásra: ne csupán az ár legyen a mérvadó. Figyelj oda arra, hogy mit is fejleszt az adott játékszer, megfelel-e gyermeked fejlettségi szintjének, passzol-e az érdeklődési köréhez, valamint azt is nézd, hogy kellően természettudatos választás lesz-e az adott játékszer megvásárlása. Ha ezeket mind számba veszed, nem fogsz tudni rosszul dönteni.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo