A sikeres nő nem férfi! Tippek női vezetőknek

Az üzleti viselkedéskultúra alapvetően, legalábbis elvileg, „nem-semleges”, ahol a pozíciókból fakadó rangsornak van meghatározó szerepe. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy egy nőnek a férfiak viselkedési eszköztárával kellene érvényesülnie, mint ahogyan az is hiba, ha egy üzletasszony a nőiességét, mint valamiféle fegyvert használja.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép:FreeDigitalPhotos.net

A nőiesség és az üzleti hitelességet segítő határozott fellépés közötti egyensúlyt nem könnyű megtalálni, ugyanakkor a viselkedésben, gesztusokban tükröződő női elegancia és erősségek, a pénzügyi, szakmai sikerek, a személyes hitelesség elérésében sokat segíthetnek. Ennek a finom egyensúlynak a fenntartása érdekében érdemes egy nőnek számos apró és nagyobb dologra is odafigyelnie.

A túl erős kézfogás

Számtalanszor hallhatjuk, milyen fontos is a határozott kézfogás. Ugyanakkor a vezető pozícióban dolgozó vagy üzletasszonyként tevékenykedő nők jellemző (gyakran öntudatlan) hibája, a túlzottan erős – „kézroppantós” – kézfogás.

Lehet okként hivatkozni arra, hogy az érintett nem szeretné, ha gyengének – döglött halnak – hatna, ahogy keze nyújt, esetleg kerülni szeretné az ujjhegyet odatartó pipiskedést, de így, átesve a ló túlsó oldalára, a „kézroppantás” éppen úgy nem lesz kellemes élmény a másik fél számára. Mindössze csak más negatív üzenetet hordoz: mert nem a határozottság és az erő jut bárki eszébe, hanem például a dominanciára törekvés és az erőszakosság. Ez pedig, különösen egy nő esetében, nagyon rossz üzenet.

A sikeres nő nem férfi!

Érdemes megszívlelnie minden sikeres üzletasszonynak Lee Bryce fenti gondolatát. Súlyos félreértése az üzleti élet viselkedéskultúrájába kódolt nemi egyenlőségnek, ha egy nő férfias viselkedési szokásokat követ. Ez ugyanis nyers olvasatban sajnos azt jelenti, hogy az adott üzletasszony - erőszakos. (Nem erős!) Az ilyen fellépés mindig megütközést is kelt és előbb-utóbb, hátrányosabb üzleti, tárgyalási pozíciót is eredményez.

Az aránytévesztés tükröződhet például a hanghordozásban, a szóhasználatban, az empátia és a mosoly hiányában, vagy amikor az egyenlőség nevében, egy nő kikéri magának a férfi üzleti partner – mindennapi, vagy társasági életben megszokott - ártatlan figyelmességét. Egy kinyitott ajtó, egy felsegített kabát, egy kihúzott szék egyszerűen egy természetes, udvarias gesztus, semmi több, amit nemcsak „kikérni” nem illik, de rá megjegyzést tenni sem, egyszerűen csak mosolyogva, egy finom biccentéssel, vagy egy rövid köszönömmel kell elfogadni.

Női praktikák

Férfi üzleti partnerekben rosszallást kelt, ha azon kapják női tárgyalófelüket, hogy az üzleti élethez nem illő „női praktikákkal” (például flörtöléssel) szeretnének előnyösebb helyzethez jutni. Ez a viselkedés amellett, hogy mindkét fél számára méltatlan, a tárgyalásokat is zátonyra futtathatja. Ezért is hiba, még a legtökéletesebb alakon is, a női mivoltot erősen hangsúlyozó öltözék: a miniszoknya, a sokat sejtető dekoltázs, az alakra szorosan simuló ruha, a necc harisnya.

Szűcs Ildikó - gyakorlatból beszél
Hogy sikeres nő, az nem kétséges. Szűts Ildikó az OTP kommunikációs igazgatója volt korábban vezérigazgató, de magánvállalkozó is. Egy fórumon saját tapasztalatait osztotta meg a női vezetés, család és karrier problémákkal kapcsolatban.
Jó tanácsok női vezetőknek
  • maradj nő minden helyzetben!
  • nyújts mindig kifogástalan szakmai teljesítményt! – folyamatosan bizonyítani kell, hogy fel tudod venni a versenyt a férfiakkal
  • szervezd meg tökéletesen a mindennapokat! – így lehet egyensúly munka és magánélet között
  • érezd magad szerencsésnek, ha támogató, nyugodt családi háttér van mögötted
  • törekedj a személyes flow elérésére
Rosszul megválasztott kiegészítők

Egy nőnek több eszköz áll a rendelkezésre, mint egy férfinak, hogy az üzleti, pénzügyi sikerességét a megjelenésével is kifejezésre juttathassa. Gyakori hiba azonban „a kevesebb, több” elv figyelmen kívül hagyása: a több, hangsúlyos ékszer egyidejű viselése, a jól azonosítható márkajelzéssel ellátott kiegészítők (táska, sál, névjegytartó, tablet tok) demonstratív használata.

Ugyanígy baki az is, ha a nőiességet kislányos vagy úgynevezett „csajos” kiegészítőkkel szeretnék kifejezésre juttatni. A kristállyal kirakott toll, névjegytartó, telefon, filofax egyszerre, különösen, ha karkötő, nyaklánc, fülbevaló is társul hozzá - sok a jóból. A rózsaszín vagy tigrismintás telefon, „Hello Kitty” toll, felnőtt nő kezében, az üzleti életben - nem jó üzenet.

Érdemes hát szem előtt tartani: az üzleti viselkedés- és öltözködéskultúra ismerete nem lehetőség, hanem szükségszerű, különösen, ha valaki hosszú távú, sikeres karrierre, illetve üzleti (pénzügyi) sikerekre vágyik. Ennek azonban nem kell feltétlenül az jelentenie, hogy a női eleganciáról, kedvességről, figyelmességről le kellene mondani, ellenkezőleg, a maga finom módján itt is helye van és kell is, hogy legyen.

dr. Erdős Zsuzsanna etikett tanácsadó és coach www.erdosetikett.hu

 

 

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo