A kis ügyleteket elengedi, a nagyokat szigorúbban veszi a NAV

Hosszú ideig nem nyúlt a Pénzügyminisztérium (PM) a hazai transzferárazás szabályozásához, azonban miután 2022 nyarán a Parlament elfogadta a transzferárazással kapcsolatos jogszabálymódosításokat, december 9-én társadalmi egyeztetés céljából nyilvánosságra hozta a PM a szokásos piaci ár meghatározásával (azaz a transzferárakkal) összefüggő nyilvántartási kötelezettséget szabályozó rendelet módosításának tervezetét, amely további újdonságokat tartalmaz.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

 

Kicsire nem adnak

Az adózók adminisztratív terhei csökkennek az új szabályozás alatt, mivel a nyilvántartási kötelezettség értékhatára megemelkedik. Míg eddig a kapcsolt felek közti legalább 50 millió forint piaci értékű ügyleteket kellett dokumentálni, az új szabályozás szerint már 2022-re vonatkozóan is 100 millió forintra emelkedik a legkisebb dokumentálandó ügylet mérete.

Drágább lesz a mulasztás

A transzferár dokumentáció hiányosságai esetén kiszabható mulasztási bírság a vártnál jóval nagyobb mértékben emelkedik meg. Mint ahogyan eddig is ismert volt, ha az adózó nem (vagy nem megfelelően) tesz eleget nyilvántartási kötelezettségének, az adóhatóság a jövőben magasabb, akár 5 millió forintig terjedő, ismételt jogsértés esetén akár 10 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki a korábbi 2 milliós, illetve 4 milliós díjtételekhez képest.

„Fontos kiemelni, hogy egy definíció módosítása miatt jóval nagyobb lehet a büntetések növekedése. Eddig ugyanis az adózó teljes transzferár-dokumentációja egyetlen nyilvántartásnak minősült, így a mulasztási bírságot a hatóság legfeljebb egyszer szabhatta ki. Azonban a módosítás alapján a fődokumentum egy külön, a helyi dokumentumok pedig ügyletenként külön-külön nyilvántartásnak fognak minősülni, így a bírság az ügyletek számának függvényében megsokszorozódhat – például négy tranzakció dokumentálása esetén tehát a korábbi 2 milliós bírság akár tízszeresére is növekedhet” – magyarázza a változásokat Tóth Hedvig, a Deloitte adóosztályának igazgatója.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo