A héten el kell intézni a betétlapokat

Március 20-áig kell kérelmezniük az őstermelőknek a 2017. évre érvényes értékesítési betétlapot, ha azt szeretnék, hogy az év elejétől kezdve folyamatos legyen a státuszuk.

Azok, akik hatályos, új típusú (ideiglenes vagy kártyaalapú) igazolványuk mellett még nem rendelkeznek a 2017. adóévre vonatkozó értékesítési betétlappal, annak kiváltását – a jogfolytonosság megőrzése érdekében – 2017. március 20-ig kérelmezhetik. A március 20-ig történő érvényesítéssel az igazolvány érvényessége 2017. január 1. napjára visszamenőleges, ezáltal biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatosság.

A bejelentést az állandó lakóhely, vagy a tartózkodási hely szerint illetékes falugazdásznál kell elintézni. Az ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara portálján.

Aki kicsúszik a határidőből, akkor viszont csak a kiállítás napjától hatályos a betétlapjuk, és így a január 1-jétől addig eltelt időszakban kedvezőtlenebb szabályok szerint kell adóznia.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo