A Facebook vezet, de jön föl a kupon

Kisebb változások történtek, de nem fordult a feje tetejére a hazai kis- és középvállalkozások marketingeszköz-mixe: vezet a saját weboldal és a Facebook – derül ki a Marketing112 frissen publikált kutatásából.

A megkérdezett cégvezetők és döntéshozók több mint 60 százaléka stabilan támaszkodik a céges weboldalára (már akinek van) mint elsődleges marketingeszközre, ennek népszerűsége már évek óta változatlan. Nagy emelkedés tapasztalható a Facebook-hirdetések használatában (minden második megkérdezett használ ilyet), amivel párhuzamosan az tapasztalható, hogy a Facebook céges oldalakba vetett bizalom kissé megingott.

„Az eredmény logikus. A Facebook az utóbbi hónapokban olyan változtatásokat hozott be, amivel számos alkalmazás- és promóciótípus használatát megtiltotta. Az organikus elérés ma már 6-8 százalék körül mozog, tehát a Facebook-oldal tulajdonosai még saját követői felé is csak úgy tudnak eredményesen kommunikálni, ha minden posztot kiemelnek, hirdetnek. Teljesen érthető, hogy egy alacsony közösségimédia-költségvetéssel induló cég nem fog százezreket abba fektetni, hogy releváns lájkokat gyűjtsön, akiknek majd utána hirdethet. E helyett költségátcsoportosítást hajtottak végre a Facebook-hirdetések javára, hiszen az gyorsabb eredményt hoz. Hosszú távon ez nem jó stratégia, de érthető a hazai kkv-k türelmetlensége” – magyarázza a kutatást készítő kkv-marketingstratéga, Miklovicz Norbert.

Nagyot fejlődött még a kuponkedvezmények használata, amelyre magyarázat lehet az offline világ kuponőrülete (ma már minden nagyobb offline sajtó és bevásárlóközpont) kuponkedvezményt is indít, nem beszélve az online marketingeszközök (például weboldal elhagyásakor felugró ablakok) térhódításáról, amelyek a kuponkedvezményekkel párosítva bizonyulnak hasznosnak.

Így győzhet egy kisbolt a multikkal szemben
Sok kisbolt alulmarad a multikkal folytatott ádáz versenyben. Sokszor akármennyire is erősen próbálkozik, egyszerűen nem tudja felvenni a kesztyűt, a termékeiket jóval alacsonyabb áron kínáló vállalatóriásokkal szemben. Vajon van-e kiút ebből a reménytelennek tűnő helyzetből? Szakértőnk megmutatja, hogyan dobbanthat nagyot egy kisvállalkozás is.
A cégvezetők és marketing-döntéshozók tudatosságának fejlődésére az is bizonyíték, hogy a cégek elkezdtek CRM-alapú ügyfélkezelést folytatni. A megkérdezettek egyre nagyobb arányban számoltak be arról, hogy ügyfélkezelésükhöz, értékesítésükben sikerrel használnak valamilyen CRM (ügyféllel történő kapcsolattartás elősegítésére specializált) szoftvert.

A TOP-10 marketingeszköz a magyarországi kis- és középvállalkozások körében

  1. Weboldal
  2. Facebook-hirdetés
  3. Kuponkedvezmény
  4. eDM / hírlevél
  5. Facebook céges oldal
  6. SEO (keresőoptimalizálás)
  7. Google Adwords
  8. Upsell, termékkapcsolás
  9. Céges blog
  10. PR-cikk
A TOP-10 offline marketingeszköz a magyarországi kis- és középvállalkozások körében
  1. Prospektus, katalógus
  2. Szórólap (kampányhoz kapcsolódó)
  3. Reklámújságbeli sajtóhirdetés
  4. Kuponkedvezmény (nyomtatott)
  5. Rendezvényen való kiállítás
  6. Hűségprogram, törzsvásárlói program
  7. Networking
  8. Telemarketing, hideghívás
  9. Kültéri plakát, reklámtábla
  10. PR-cikk
A süti a legjobb marketingeszköz
A sütik (cookie-k) segíthetnek abban, hogy újból és újból megtaláljuk azokat a felhasználókat, akik már érdeklődtek a termékünk, szolgáltatásunk iránt. Mivel a statisztikák szerint 100-ból 67 ember kiválaszt egy terméket egy webáruházban, majd vásárlás nélkül távozik, elég vonzó lehetőség, hogy elérjük azokat, akik a kosárban hagytak valamit.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo