„A dízelnek van jövője”

Jelentősen, 13 százalékkal, 1304 milliárd forintra nőtt a magyarországi Bosch Csoport éves árbevétele 2017-ben, a vállalat fejlesztéseinek fókuszában az automatizált vezetés és az elektromobilitás szerepel. A környezetbarát közlekedés terén komoly áttörést értek el a Bosch mérnökei, olyan technológiát fejlesztettek ki, amely jelentősen csökkenti a dízelmotorok nitrogéndioxid kibocsátását.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető szállítója, magyarországi tevékenységének minden területén növekedést ért el 2017-ben. Teljes magyarországi árbevételét, beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 13 százalékkal, 1304 milliárd forintra növelte 2017-ben. Ugyanebben az időszakban a magyar piacon elért forgalma 2 százalékkal, 244 milliárd forintra nőtt.

„A Bosch sikeres vállalat Magyarországon, ez a siker lehetőséget, felhatalmazást ad és kötelez bennünket arra, hogy minden erőnkkel és szakértelmünkkel a jövőt alakítsuk” – nyilatkozta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője a vállalat éves budapesti sajtótájékoztatóján. „Ez az év is ígéretes lesz számunkra, számos korábban elkezdett beruházás és fejlesztés átadásra kerül.” Az idei évvel kapcsolatban hozzátette: “A pozitív fejlemények és az első negyedév jó üzleti teljesítménye alapján az árbevétel további növekedésére számítunk idén is. Biztosak vagyunk abban, hogy üzleti tevékenységünk továbbra is hozzájárul Magyarország fejlődéséhez.”

Daniel Korioth a Piac & Profit kérdésére elmondta, az amerikai-európai politikai erővonalak mentén körvonalazódó kereskedelmi háború előreláthatólag nem érinti a Bosch Csoportot. Ugyanakkor kiemelte, hogy lát olyan üzleti-politikai kockázatokat a globális és a hazai piacon is, amelyek módosíthatják az idei üzleti terveket.

Daniel Korioth - Kép: Bosch Csoport

Kulcsszerepben a fejlesztés

A Bosch csoport Magyarországon 2017-ben, négy telephelyen minden eddiginél többet, összesen 55 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre. A miskolci kéziszerszámgyárban az innovációs tevékenység a kerti- és a barkácseszközök mellett az ipari szerszámok fejlesztését is magában foglalja és a termékötlettől a koncepciós fázison át a gyártásfejlesztésen keresztül egészen a termék piaci bevezetéséig terjed. A Bosch magyarországi autóipari mérnökei az automatizált vezetésre és az elektromos mobilitásra összpontosítva a jövő mobilitásán dolgoznak. Egerben az automatizált vezetés egyik alapját adó elektromos kormányrendszerek fejlesztésével foglalkoznak. A miskolci autóipari vállalat két, az elektromobilitás fejlesztését célzó, konzorciumi együttműködésben megvalósuló projektet is bejelentett 2017-ben. A Bosch Budapesti Fejlesztési Központ új generációs fejlesztési projektjei megvalósítására jelenlegi területe mellett 60 000 négyzetméteres telken bővíti a budapesti campust. Az új rész építése 2018 második félévében kezdődik, a tervezett átadása 2021-ben lesz és elsősorban az automatizált vezetésen dolgozó fejlesztési osztályok költöznek az új komplexumba. „A Bosch folyamatosan arra törekszik, hogy innovatív fejlesztései által közelebb hozza a jövő technológiáit” – nyilatkozta a cégcsoport vezetője. „Ehhez infrastrukturális kapacitásaink állandó bővítésére, valamint a Bosch kompetens munkavállalói számának további növelésére van szükség” – tette hozzá Korioth.

Új beruházások alapozzák meg a további növekedést

A beruházások területén a Bosch 58 milliárd forinttal zárta a 2017-es évet. Az esztendő egyik legjelentősebb projektje a Bosch hatvani regionális logisztikai központja, melyhez a létesítményt a vállalat a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-től bérli. Az új létesítmény a Bosch közép-kelet-európai régiós logisztikai tevékenységeit kapcsolja hálózatba a legmodernebb Ipar 4.0 technológiák segítségével. „A Bosch legújabb logisztikai központjára nemcsak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is példaértékű együttműködésként és beruházásként tekintünk. A hatvani központ kiemelten fontos mérföldkő a Bosch csoport különböző üzletágai között megvalósuló csapatmunkában és a cégünk közép-kelet-európai logisztikai tevékenységében egyaránt” – mondta Daniel Korioth.

Közeleg az autóipar végjátéka
Bár világszinten a bevételek 3%-kal növekedtek tavaly, ugyanakkor a lassulás jelei már most láthatóak, mivel az autóiparban végbemenő változások az összes beszállítót érintik. A beszállítóknak az olyan gyorsuló technológiai változásokkal kell szembenézniük, mint a feltörekvőben lévő új szoftver-megoldások, amelyek megkülönböztetik majd a járművek hardver rendszereit is és így befolyásolják az értékesítést is. A vállalatoknak adaptálniuk kell az üzleti modelljeiket, hogy meg tudják ragadni a növekedési lehetőségeket.
Jelentős növekedés a gyártásban

A cégcsoport gyártási kapacitása továbbra is dinamikus fejlődésben van. Az Egerben és Makláron működő Robert Bosch Automotive Steering Kft. 2017-ben a jövő mobilitásában úttörő szerepet játszó elektromos kormányműből a kétmilliomodikat is legyártotta. A hatvani autóipari beszállítónál, a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél nemcsak a legnagyobb volumenű a radargyártás világszerte – többek között olyan radarok készülnek itt, melyek a jövő mobilitási törekvéseit szolgálják – de a vállalat a Bosch csoport legnagyobb motorvezérlő-egység szállítója is a világon. A hagyományosnak számító üzleti területek mellett, mint például a műszerfalak gyártása, az elektromobilitáshoz és az automatizált vezetéshez állítanak elő csúcstechnológiás termékeket, például közép-hatósugarú radarokat és szenzorokat vagy hibrid áramátalakítókat, feszültségszabályozókat. A miskolci autóipari gyárban dolgozó szakemberek által előállított termékek is hozzájárulnak a mobilitás jövőjének formálásához, de a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. nemcsak gépjárművekbe szállít elektromos meghajtáshoz nélkülözhetetlen komponenseket. Miskolcról történik a teljes eBike-rendszer – mely magában foglalja a meghajtási egységen, a kijelzőn, az akkumulátoron túl a kábeleket és minden elektromos meghajtáshoz szükséges felszerelést – kiszállítása a világ minden pontjára. A Miskolcon gyártott eBike-rendszereket világszerte már 70 kerékpármárkába építik be. A tavaly a gyártás 15. évfordulóját ünneplő miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. dinamikus fejlődése nem csupán a gyártási volumenben, hanem az elvégzett tevékenységek skálájának bővülésében is nyomon követhető, hiszen elektromos kéziszerszámokat fejlesztő és gyártó profiljához a múlt évben új működési egység csatlakozott, a többek között csomagolási tevékenységeket is végző Regionális Szolgáltató Központ. A miskolci kéziszerszámgyár eredményeiért idén a 10 milliárd forint feletti árbevétellel bíró cégek összetett versenyében az Év Gyára elismerést is megkapta. A miskolci vállalatot ezenfelül a Legjobb menedzsment folyamatok címmel, fejlesztési törekvéseit pedig az Ipar 4.0 Szakmai Különdíjjal jutalmazták.

Kreatív munkahelyek, folyamatos létszámbővítés

A Bosch 2017-ben is egyike volt azon vállalatoknak, amelyek a legnagyobb létszámbővülést mutatták a magyarországi magánszektorban. A vállalat az elmúlt évben 1000 új munkahelyet hozott létre az országban. A cégcsoport munkavállalóinak száma Magyarországon így több mint 13 500 fő , közülük több, mint 2300 szakember dolgozik a kutatás-fejlesztés területén. „Vállalatunk élen kíván járni a jövőt alakító technológiák megalkotásában és ehhez elengedhetetlen elkötelezett munkatársaim innovatív munkája. Ehhez az izgalmas kihíváshoz azonban még több magasan kvalifikált szakemberre van szükség.” – mondta Daniel Korioth. A technológiai fejlődés rohamos, a vállalat több száz magasan képzett mérnököt és technikust keres budapesti, hatvani, maklári, továbbá miskolci telephelyeire. „A Bosch mindent megtesz azért, hogy több évtizedes tudásával, a hagyományokra építő innovációival és tapasztalatával támogassa egy új, a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő műszaki értelmiségi generáció kinevelését” – tette hozzá a cégvezető. Ezért a Bosch nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, különösképpen a Magyarországon zajló mérnök- és szakképzésekre. A cégcsoport 14 felsőoktatási intézménnyel folytat együttműködést, melyből négyben gyakorlatorientált duális képzést kínál a hallgatóknak.

Bosch csoport: stratégia és üzleti kilátások 2018-ban

A kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére 2018-ban a Bosch további növekedésre számít. A 2017-ben elért rekorderedmények után, valamint a gazdasági és geopolitikai kockázatok fényében a Bosch csoport az árbevétel 2-3 százalékos árbevétel-növekedésére számít 2018-ban. Az első három hónap során realizált vállalati árbevétel nem csak elérte az előző év hasonló időszakának magas szintjét, hanem – árfolyamhatások nélkül – kb. 5 százalékkal meg is haladta azt. „Vállalatunkat egyedivé teszi az a társítás, mely egyesíti a cégcsoport hálózatba kapcsoltság terén meglévő átfogó szakértelmét és az ipar, valamint a termékek terén meglévő széles körű kompetenciáját. Ez jelenti a Bosch csoport egyedi kínálatát” – mondta Dr. Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke a renningeni éves sajtótájékoztatón. Denner szerint a Bosch legfontosabb feladatai közé tartozik az életminőség, valamint a környezet- és éghajlatbarát életvitel javítása. „Életre tervezve” szlogenünk jelenti számunkra a motivációt a lehető legjobb környezetvédő technológiák kifejlesztéséhez. Célunk az emberek mobilitásának fenntartása a levegő minőségének egyidejű javítása mellett.” Az alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedés megvalósításához a vállalat jelentős beruházásokat eszközölt egyrészt az elektromobilitási piaci sikere, másrészt a belső égésű motorok fejlesztése érdekében. A Bosch mára áttörést ért el a dízeltechnológiában: új dízeltechnológiájával a Bosch mérnökei jelentősen leszorították a NOx-kibocsátást. A továbbfejlesztett technológiával működő tesztjárművek NOx-kibocsátása már csak legfeljebb 13 mg/km. „A dízelnek van jövője. Továbbra is fontos lesz a holnap mobilitási megoldásaihoz” – tette hozzá a Bosch igazgatótanácsának elnöke.

Elindult a Piac & Profit Online Akadémia!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo