A cégek töretlenek: szerintük jönnek az uniós pénzek

Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, közel felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat. Az ágazatok közül az iparban emelkedett egyedül ez az arány, itt 10-ből 6 vállalkozás vélekedik így – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A cégük számára kedvező kiírást viszont kevesen találnak, ezzel párhuzamosan a benyújtott pályázatok száma is lecsökkent. Az év második felében ezt a képet javíthatják a várhatóan nyáron megjelenő foglalkoztatási célú, valamint az év végi technológiafejlesztési pályázatok.

Kevesebb a vonzó pályázat

A források befagyasztásával párhuzamosan csökkent az érdeklődés a vállalkozások részéről a pályázatok iránt. „A kevesebb kiírás azt eredményezte, hogy jelenleg mindössze a kkv-k 15 százaléka találkozott olyan kiírással, amely érdekelheti a céget. Ennél alacsonyabb arány, 12 százalék, mindössze egyszer, 2016-ban fordult elő az index történetében. Ennek következtében csökkent az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya is. A kkv-k átlagosan 1,3 pályázatot adtak be cégenként az elmúlt egy évben, szemben a korábban jellemző 1,5 -1,7 értékkel” – részletezte az eredményeket a szakértő.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo