A bélflóra szerepe fontosabb, mint azt elsőre gondolnánk

Az elmúlt években, évtizedekben egyre nagyobb hangsúly helyeződött az egészséges étrendre, a helyes és változatos táplálkozásra. Ennek hatásai jócskán érződnek is, hiszen javában átalakult az, hogy mi is kerül idehaza az emberek tányérjára.

Ugyanakkor még mindig van hova fejlődni! Szerencsére egyre többen néznek a dolgok mögé, így többek között a bélflóra egyensúlyi állapotára is egyre többen ügyelnek – és ez többek között probiotikumok szedésével valósul meg. Hogy ezt hogyan és miként lehet megtenni, és mikor érdemes leginkább figyelni erre, az a mai cikkünkből kiderül!

Mi az a bélflóra?

A bélflóra, vagy másnéven bélmikrobiom mikroorganizmusok összessége, amely ha egyensúlyban van, akkor az emésztésünk, illetve az immunrendszerünk is optimálisan működik. Csakhogy ez az egyensúlyi helyzet igen törékeny: a stressz, a nem megfelelő táplálkozás ugyanúgy felboríthatja, ahogy például egy antibiotikum-kúra is.

Elsőre talán azt gondolnánk, hogy észre sem lehet venni az egyensúlyi állapot elvesztését, de közben az egyre-másra felbukkanó tünetek, például a hasmenés vagy puffadás, mind-mind arra engednek következtetni, hogy nem szabad félvállról venni a kérdéskört.

Mikor borul fel az egyensúly?

Ahogy fentebb már írtuk, a stressz, a túl sok feldolgozott étel, az alkohol, a koffein mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a bélmikrobiom megsérüljön. Sőt, még a gyógyulást hozó antibiotikum is a mikrobiom ellen van, így egy-egy kúra során gondoskodni kell arról, hogy a jó baktériumokat, amelyeket az antibiotikum a rosszakkal együtt eltakarított az útból, pótoljuk – akár táplálékkiegészítők formájában.

A Life Spirit webshopjában háromféle termék kapható, amelyek mind-mind az egyensúlyi állapotot hivatottak visszaállítani:

  • Probiotikum szedésével a jó baktériumok visszatérését támogathatjuk.
  • Prebiotikumokkal a jótékony baktériumokat táplálhatjuk, ezzel is támogatva az egyensúlyi helyzet fenntartását.
  • Posztbiotikumnak hívjuk a jó baktériumok által megtermelt anyagokat, amelyek segítenek támogatni az immunrendszerünket, valamint gyulladáscsökkentő hatással is bírnak.

Amint látszik, elég sok minden kell a diverzitás biztosításához, így ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, hogy mikor mit érdemes szedni, akkor tanácsos felkeresni egy szakembert, hogy a lehető legjobbat tegyük a szervezetünkkel!

Ne söpörjük a szőnyeg alá a tüneteket!

Sokszor hajlamosak vagyunk a puffadást, a fokozott gázképződést vagy épp az anyagcserénket érintő problémákat félvállról venni. Ez azonban távolról sem szerencsés, mivel hosszabb távon az immunrendszerünket gyengíti az, ha nem optimálisan működik a szervezetünk.

Éppen ezért törekedni kell arra, hogy minden tünetet megfelelően kezeljünk, odafigyeljünk a szervezetünk egyensúlyi állapotának megtartására vagy épp visszanyerésére. Ebben a fentebb említett vállalkozás étrend-kiegészítői lesznek a segítségünkre.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo