9 milliárd, hogy költözzünk végre

Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására - jelentette be Varga Mihály. Ezzel ösztönöznék a munkavállalók mobilitását.

Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére (a lakhatási támogatás idei módosításai között a munkásszállás fogalmát is pontosították), illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig - tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.  A programban a kérelmeket az érintetteknek a helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk.

A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány elsődleges célja a teljes foglalkoztatottság elérése, amihez a munkaerő mobilitásának elősegítése is szükséges. Varga Mihály közölte, a támogatás keretében, amely minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható, az építési és felújítási, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A juttatás részben vagy egészben visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább 40 százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania - tette hozzá.

Ezen felül arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatás egyik legfontosabb előfeltétele a kérelmet benyújtó önkormányzat, valamint a térség munkaadói között előzetesen megkötött megállapodás, amelyben a munkaadóknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a támogatással létrehozott munkásszálláson helyezik el a mobilitási problémákkal küzdő munkavállalóikat. Varga Mihály kiemelte: az önkormányzatnak a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést kell kötnie a munkaadókkal, így a munkásszállás működtetése a bérbeadásból származó bevételből biztosítható. A munkásszállást az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.

A magyar munkavállalók hagyományosan nem mobilak, bár egy tavalyi felmérés is azt mutatta, van elmozdulás ezen a téren - már költöznének az emberek a munkáért.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo