60 ezer tojást kellett azonnal megsemmisíteni

Több mint hatvanezer jelöletlen tojást találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy szlovák furgonban Bács-Kiskun vármegyében.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A pénzügyőrök egy szlovák furgont tereltek le az M5-ös sztrádáról, a kisteherautó puszta ránézésre is túlsúllyal közlekedett – ezért egyenesen a mérlegre kísérték. A vizuális kontroll gyanúját a mérőeszköz is igazolta: a jármű a megengedett hét tonna helyett több mint nyolc tonnát nyomott.

Az is kiderült, hogy nem a pluszsúly az egyetlen probléma: a sofőr a raktérben lévő tizenkét raklapnyi tojáshoz semmilyen fuvarokmányt, de még EKÁER bejelentést sem tudott felmutatni. Az ismeretlen eredetű élelmiszerek miatt értesítették a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szakembereit, akik megállapították, hogy a tojások jelöletlenek, így nem kerülhettek volna forgalomba, ezért azonnal elrendelték azok megsemmisítését.

60 ezer tojásról van szó
60 ezer tojásról van szó
Fotó: NAV

Az egyenruhások a túlsúly miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak, és 260 ezer forint bírságot szabtak ki. Az EKÁER bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a magyarországi feladónak kell majd felelnie.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működésével összefüggésben az 51/ 2014. (XII.31) NGM rendelet határozza meg a bejelentéskötelezett élelmiszerek körét, amellyel kapcsolatban érdemes folyamatosan tájékozódni. Ha az adózó egy termékegységbe tartozó fuvarozott termék tekintetében nem tett eleget EKÁER bejelentési kötelezettségének, az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére a be nem jelentett áru adó nélküli értékének negyven százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo