500 milliárdos spórolás kezdődik júliustól

Megszületnek június végéig azok a jogszabályok, amelyek az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálják, első körben 105 milliárd forint értékben. A jogszabálycsomag második lépése, amely további 400 milliárd forintos mérséklést tesz lehetővé, várhatóan az ősszel kerül az Országgyűlés elé - mondta Nagy Anna kormányszóvivő, az Egyszerű Állam országos konzultációsorozat budapesti rendezvényén.

Nagy Anna szólt a bizalomerősítés fontosságáról, és hangsúlyozta, hogy az új közbeszerzési törvény is egyszerűvé, teljesíthetővé teszi a hazai vállalkozások számára a részvételt. Szepesi Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium titkárságvezetője kiemelte, hogy a vállalkozások versenyképessége szempontjából is fontos az adminisztrációs teher csökkentése.

Hozzászólásaikban a vállalkozások képviselői megfogalmazták, hogy az elektronikus eszközök adta lehetőségeket kellene jobban kihasználni az adminisztrációs terhek csökkentésében. Példaként elhangzott az is, hogy a nullás bejelentéseket nem kellene minden beszámolási időszakban megismételni, csak a változást kellene dokumentálni. Javasolták hozzászólásaikban a vállalkozások, hogy olyan egyszerű elektronikus űrlapokkal kellene dolgozniuk a hatóságoknak, amelyek életszerűek, és egyszerűen ki lehet őket tölteni. A hozzászólók rámutattak arra is, hogy ha a hivatalok nem tartják be a rájuk vonatkozó határidőket, akkor annak nincs következménye.

Megértik a problémákat

Az elhangzottakra reagálva az NGM képviselője egyetértett azzal, hogy az elektronizálás nagy lehetőség a terhek csökkentésében. Támogatását fejezte ki, hogy legyen következménye annak, ha egy hivatal nem tartja be a határidőket. Jelezte: számítanak a vállalkozókra abban, hogy kísérjék figyelemmel az adminisztrációt csökkentő csomag hatását, és jelezzék a problémákat.

Szatmáryné Jähl Angéla fővárosi önkormányzati képviselő a rendezvény zárásaként elmondta: a fővárosi önkormányzatnak is érdeke, hogy ne az adminisztráció kösse le a vállalkozásokat, hanem munkájukra tudjanak koncentrálni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo