4,7 milliárd forintra pályázhatnak az erdőgazdálkodók

Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének növelésére és a meglévő erdők természetességi állapotának javítására mintegy 4,7 milliárd forint értékben hirdettek pályázatot.

Kép: Pixabay

A Vidékfejlesztési programban megjelent pályázatra 2017. február 28. és 2019. február 28. között nyújthatják be kérelmüket a magán- és közjogi erdőgazdálkodók a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon.  Az első értékelési szakasz 2017. március 31-ig tart, az értékelési határnapokig benyújtott projekteket együttesen bírálják el.

Erdővel is lehet őstermelő
Az adótörvények tavalyi változásai az őstermelőkre vonatkozó szabályokat sem hagyták változatlanul. A NAV tájékoztatója segítségével bemutatjuk, mire kell ügyelnie a termelőknek már az idén!
A felhívás célja, hogy a teljes erdőszerkezet átalakítással elsősorban a meglévő erdő természetességi állapotához képest magasabb természetességi állapotú vagy a sarjeredetű állomány helyett magasabb ökológiai értékű, legalább azonos természetességű, nem sarj eredetű állomány létrehozását kívánja előmozdítani. Az erdő egyes szerkezeti elemeinek átalakítása, több szintes állományszerkezet kialakítása valamint az adott termőhelynek megfelelő természetes erdőtársulásokká történő átalakítás az alátelepítéssel történő erdőszerkezet átalakítás segítségével valósítható meg. A művelettel az intenzíven terjedő idegenhonos fa-és cserjefajok eltávolítása is támogatott, így az őshonos fafajú erdőállományok egészségi állapota, létfeltételei javulnak, továbbá a biológiai sokféleségük is fennmaradhat. Az erdei élőhelyek változatosságának növelése szempontjából egy fontos élőhelyfejlesztési lehetőség az erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása.

A felhívás és a kapcsolódó dokumentáció innen letölthető!

Szerdán indul két népszerű kkv pályázat
Jövő szerdától újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások egyebek mellett eszközvásárlásra, új technológiai rendszerek kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, a megpályázható összegek pedig magasabb lesznek.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo