300 millióval több jut diákmunkára

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget. Az idén rendelkezésre álló összegből nagyjából 25-30 ezer diáknak tudnak munkát biztosítani a nyári időszakban. A program emellett lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítéséhez is.

A minisztérium álláspontja szerint ilyen nagymértékű érdeklődés az elmúlt 5 évben a diákmunka iránt még nem volt, több mint 16 ezren jelezték az első egy-két hétben, hogy dolgoznának az NGM által meghirdetett programban. A július elsejétől augusztus 31-ig tartó lehetősséggel várhatóan 26-29 ezer diák él majd. Az érdeklődők a kormányhivataloknál és járási hivataloknál jelentkezhetnek.

Kép: Pixabay

A programban a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok az önkormányzatoknál, önkormányzati intézményeknél vagy önkormányzati cégeknél kaphatnak munkalehetőséget. A fiatalokra elsősorban adminisztratív munkakörökben számítanak, de fizikai munka is előfordulhat. Kiemelte, hogy a diákokat nem teljes munkaidőben foglalkoztatják, hanem 6 órában.

A program a béreket támogatja, a 100 százalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás foglalkoztatás mellett. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált szakmunkás bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzetteknél 120 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 95 625 forint lehet személyenként és havonta. Az önkormányzatoknak a járási hivatalokhoz kell benyújtani a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok június 19-étől regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál. A program emellett lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítéséhez is.

Ezt érdemes tudni a diákmunkáról
A diákok nyári foglalkoztatása több szempontból is megéri a cégeknek, hiszen így áthidalhatóak a nyári szabadságolások, ráadásul a gyakornokokból idővel állandó munkatársak is lehetnek, így az utánpótlásban is fontos szerepet kaphat ez a foglalkoztatási forma. Itt is ügyelni kell azonban a szabályok betartására!

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo