30 év, 30 millió forintos támogatás: női egészség témakörben vár civil pályázatokat a dm

Az egészséges életmód támogatása kiemelt téma a dm számára, az idei évben a 30. jubileumát ünneplő drogéria a vásárlók és a kollégák egészségének megőrzését többféle formában is segítette, és ez alkalomból egy 30 millió forintos civil pályázattal is készültek Test.Lélek.Közösség címmel.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A dm szeretne új impulzusokat adni az egészséges életmódhoz, segítséget nyújtani, felkarolni a tabutémákat, és felhívni a figyelmet az új trendekre. A drogéria szortimentkompetenciájának kiemelkedő területe az egészségvédelem, polcain preventív és tüneteket enyhítő termékek is nagy számban megtalálhatók. A vevők 90 százaléka és a dolgozók 95 százaléka nő, adja magát, hogy átfogó program keretében foglalkozzanak a témával.  A dm az egészségtudatosságot komplexen, a testi, szellemi és lelki aspektusokat együtt igyekezett a középpontba állítani idén, tavasszal egy egészségkamion roadshow-t is elindítottak. Emellett a kollégák számára is szűrésekkel készültek, továbbá a jubileum alkalmából egyéves egészségbiztosítási csomaggal lepték meg munkatársaikat.

A dm mindig is figyelt arra, hogy társadalmi ügyekben is aktívan részt vegyen, ezért a 30. jubileum alkalmából Test.Lélek.Közösség címmel  30 millió forintos keretösszegű pályázatot írnak ki szeptemberben civil szervezetek számára szintén a női egészség támogatásának témakörében, fókuszálva a testi, lelki egészségre, valamint a közösségek és az altruista cselekedetek erejére.

A dm hisz abban, hogy a civil szervezetek munkájukkal, törekvéseikkel óriási hatást és változást tudnak indukálni az őket körülvevő társadalmi, gazdasági és ökológiai környezet életében. Ebben a munkában kívánja támogatni őket jelen pályázat, amelynek szakmai lebonyolításában a Civil Impact Nonprofit Kft. segíti a munkát. Az egyes kategóriák nyertes projektjeinek kiválasztásához szakértő zsűrit kértek fel, akik a lebonyolító és a pályázatot kiíró dm-mel közösen döntenek majd. A lelki egészség témakörében Al Ghaoui Hesna, riporter, író segíti a munkát, a testi egészséget célzó projektek felelőse Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk, anyukám! mozgalom alapítója, míg a közösségépítést középpontba helyező kezdeményezések értékelését Vecsei H. Miklós színész, a POKET-közösség alapítója vállalta. 

A pályázat kiírója az elmúlt években számos fontos lépést, intézkedést, folyamatot indított el annak érdekében, hogy társadalmunk egészségi állapotát, mentális egészségét javítsa, és egy egészségesebb világ megteremtéséhez járuljon hozzá civil szervezeti partnerségek kialakításával is.  A pályázat kiírójának felelős vállalatként egyértelmű célja olyan, az egészségfejlesztéshez, az egészségügyi prevencióhoz kapcsolódó területek kiaknázása, amelyek hosszútávon hozzájárulnak elsősorban a nők egészségének támogatásához.

A részletes pályázati kiírás elérhető a www.dm-egyuttegymasert.hu oldalon.

(x)

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo