23 milliárd forintot kerestek a diákok

Tavaly 93 800 diák dolgozott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) tagszervezetein keresztül, 3624-gyel több, mint 2016-ban.

A DiákÉSZ közleménye szerint a fiatalok tavaly már 26 százalékkal több, összesen 5840 céggel álltak kapcsolatban. A diákszövetkezetek árbevétele a korábbi 20,67 milliárd forintról, 2017-ben 27,23 milliárd forintra emelkedett.

Így alkalmazhatunk diákmunkást
Diákmunkást alkalmazni sok szempontból megéri a cégeknek. A motivált fiatalokból később akár állandó kolléga is válhat.
A diákok ennek 85 százalékát kapják meg személyes jövedelemként, ami 2017-ben meghaladta a 23 milliárd forintot, 2016-ban 17,57 milliárd forint volt. A 13 tagszervezetet tömörítő DiákÉSZ keretein belül a diákok 2016-hoz képest 20,20 százalékkal több, 24,19 millió munkaórát dolgoztak tavaly.

Idén egyébként új elemmel bővül a diákmunka-program. A területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. Teljes órás foglalkoztatás esetén az állam a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie. A Pénzügyminisztérium szerint mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban ezek a cégek.

Elindult a Piac & Profit Online Akadémia!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo