Újabb milliárdok kommunikációra – tessék sietni!

Belföldi fogyasztói kampányainak, illetve külföldi élelmiszer-promóciós akcióinak tervezésére, kivitelezésére és lebonyolítására 24 hónapra keres partnert a Magyar Turizmus Zrt. egyik helyettes vezérigazgatóságaként működő Agrár Marketing Centrum (AMC) – adta hírül a Turizmus Panoráma.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

A belföldi és külföldi feladatokra kiírt tender keretösszege összesen akár 2 milliárd forint is lehet – írta a kreativ.hu nyomán az Index. A cég a szerződés értékét nettó 750 millió és 2,1 milliárd forint közötti összegre becsüli. A kiírás alapján a nyertes cég feladata évente legalább 10 darab belföldi fogyasztói kampány teljes körű lebonyolítása, illetve évente legalább három darab, magyar élelmiszerekre vonatkozó külföldi élelmiszer-promóciós akció szervezése lesz.

Másik hárommilliárdra is lehet pályázni
A kommunikációs cégek számára pályázati szempontból jól indul az év. Ugyan kissé furcsa, de a jelentős összeg miatt egyértelműen vonzó lehetőség a január 1-jével megszűnt NFÜ utolsó napján kiírt, minden korábbinál nagyobb értékű kommunikációs tender.
A gyorsított tárgyalásos eljárásról szóló hirdetményt december 23-án adták fel, és 27-én jelent meg a Tenders Electronic Daily (TED) oldalán. Az eljárás formáját azzal indokolják, hogy a magyar sertéshús népszerűsítésére, fogyasztásösztönzésére vonatkozó kommunikációs kampány teljesítéséhez szükséges médiafoglalást február 10-ig meg kell kezdeni, ezt azonban a tárgyalásos eljárásra előírt határidőkkel nem tudnák tartani, ezért alkalmazzák a gyorsított tárgyalásos eljárást – adta hírül a Turizmus Panoráma az Index értesülése alapján.

Kép: Pixabay

Az ajánlattételi határidő január 9., a kiválasztott jelentkezőket január 13-ig értesítik.

A jelentkezőknek az elmúlt három évben legalább nettó 600 millió forint árbevétellel kell rendelkezniük, amely kommunikációs szolgáltatásokból származik médiavásárlással együtt. Az alkalmasságnak az is a feltétele, hogy az elmúlt három évből összesen legalább hét darab, egyenként legalább nettó 15 millió forint értékű, teljes körű kommunikációs ügynökségi munka referenciával, illetve legalább három darab, összesen minimum nettó 30 millió forint ellenértékű magyar termékekre vonatkozóan külföldön teljesített élelmiszer-promóciós akció tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos referenciával kell rendelkezni.

Véleményvezér

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo