Még több pénz lesz a GINOP-ban

Százmilliárd forinttal megemeli a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) ez évre tervezett fejlesztési keretét a kormány, így 830 milliárd forint helyett 930 milliárd forintnyi európai uniós támogatásra pályázhatnak idén a vállalkozások - írta a Napi Gazdaság.

Kép:PP archív

Rákossy Balázs az NGM államtitkára 2014-2020-as fejlesztési időszak pályázatismertető rendezvénysorozatának egri állomásán azt mondta, a százmilliárd forintos többlet keretében főként olyan pályázatokat írnak ki, amelyek új beruházásokra - gépvásárlásra, telephelybővítésre - ösztönzik a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az exportpiacra lépést segítik. (Hogy mire lesz még pénz a GINOP-ban, arról itt olvashat.)

Az újratárgyalt keretből júliusban és augusztusban összesen 18 pályázatot hirdet meg a kormányzat. Az államtitkár szerint a nyár folyamán összesen 459 milliárd forintra pályázhatnak majd a kis- és közepes vállalkozások. (Hogy mi várható még a nyáron, arról itt talál bővebb információt.)

A rendezvényen az is kiderült, a támogatások minél gördülékenyebb felhasználása érdekében a már kiírt programokat is folyamatosan finomhangolják: így a kapacitásbővítési konstrukcióknál például eltörölték a mérlegfőösszegre vonatkozó elvárásokat - ezt Csepreghy Nándor jelentette be. (Bár Korábban Glattfelder Béla azt nyilatkozta, nem véletlen, hogy magasan van a léc a pályázatoknál.)

Hasznos részletek, ha uniós pályázatra készül
Mire kell figyelni a már kiírt GINOP pályázatok kapcsán? Milos Katalin az NGM osztályvezetője és Törös Gréta a Goodwill Consulting pályázati szakértője beszélt a Piac & Profit konferenciáján a hasznos részletekről.

Véleményvezér

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo