Hatvanmilliárdos pályázat a mezőgazdaságnak

Hatvanmilliárd forintos pályázat indul a jelenlegi, már zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből december 9-én – közölte a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Kiskunfélegyházán sajtótájékoztatón.

December kilencedikétől hatvanmilliárdra lehet pályázni – Kép: SXC

Fazekas Sándor szerint a pályázat állattartó telepi technológiák korszerűsítését, gépek, berendezések vásárlását szolgálja, emellett kiterjed az élelmiszer-ipari feldolgozókapacitások fejlesztésére is.

A miniszter elmondása szerint külön alapot képeztek a kisgazdaságok, illetve a közepes és a nagyobb vállalkozások számára azért, hogy minél hatékonyabban tudjanak pályázni, és az üzemméretüknek megfelelő gépekhez tudjanak hozzájutni.

Rámutatott: a pályázat a magyar mezőgazdaság számára 60 milliárd forint forrást jelent, ám ez még növekszik az önerőkkel, illetve a hitelekkel. Fazekas Sándor szerint fontos, hogy minél „munkaintenzívebb és hozzáadott értékű termelésünk legyen, hiszen így tudjuk elérni, hogy még több ember kapjon megélhetést vidéken, és még több jó ízű és finom élelmiszer kerüljön az asztalokra”.

Hatmilliárdos hitelprogram az élelmiszeriparnak

Élelmiszer-ipari forgóeszközhitel-programot hirdet meg az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 6 milliárd forintos keretösszeggel, 2014. június 30-áig történő hitelszerződés-kötési lehetőség biztosításával. Az egy vállalkozás által az MFB agrár forgóeszközhitel-program, valamint az élelmiszer-ipari forgóeszközhitel-program keretében felvett hitelek együttes összege nem haladhatja meg az 500 millió forintot. A hitelintézetek által felszámítható kamatfelárat a vidékfejlesztési miniszter bevonásával határozzák meg.

Több cég remél pályázati pénzt
Csekély mértékben ugyan, de javult az európai uniós pályázati lehetőségek megítélése a hazai kkv-k körében. A bizakodó hangulat mögött az áll, hogy nőtt azon kkv-k aránya, amelyek reálisnak tartják uniós forrás elnyerését, és ezzel együtt több cég talál olyan pályázati kiírást, ami komolyan érdekelheti a vállalkozást.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo