Ezekre ügyeljenek a gazdálkodók decemberben!

Közeleg az év vége, de még mindig akad határidős feladat, amit nem árt időben teljesíteni, hogy elkerüljük a szankciókat. A Magyar Agrárkamara ehhez nyújt segítséget az alábbiakban összegyűjtött figyelemfelhívásokkal az egyes támogatásokban résztvevő gazdálkodók számára.

Az agrárkörnyezetgazdálkodási támogatásban résztvevőknek december 31-ig van lehetőségük a támogatásból részben, (kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület, célprogram), vagy egészben visszalépniük. A visszalépéssel – kivéve vis maior, más jogcímbe történő átlépés speciális esetei – azonban az érintett területre eddig felvett támogatási összeget vissza kell fizetniük.

Ugyancsak az agrárkörnyezetgazdálkodási támogatás Nádgazdálkodási célprogramjában a nád aratása és egyéb kapcsolódó tevékenység elvégzése december 1-február 15 között lehetséges, valamint a Natura 2000 területeken a nád aratásához a természetvédelmi hatóság engedélyét is be kell szerezniük.

További részletek itt olvashatók!

Közlege az év vége, de néhány dologra még ügyelni kell

Meghosszabbításra kerültek az első kifizetési kérelem beadási határidők azoknak, akik az alább felsorolt Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások igénybevételére a felsorolás mellett jelzett időpontig adtak be támogatási kérelmet, és akiknek a 76/2012. VM rendelet hatálybalépésekor (2012. július 27.) az első kifizetési kérelem beadásának elmulasztása miatt elutasításnak lenne helye, vagy az elutasítással kapcsolatos bármely döntés van folyamatban, de az még nem emelkedett jogerőre, vagy bírósági felülvizsgálat van folyamatban.”

A 2012. december 31. napjáig meghosszabbított határidő jogvesztő hatályú, ezért aki megteheti, nyújtsa be az első kifizetési kérelmét, amellyel egyéb elszámolható kiadásnak nem minősülő összeg is elszámolásra kerül. A határidő elmulasztása esetén, igazolásnak helye nincs és az MVH - amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy a kérelmet határozattal elutasítja - külön határozatban a támogatási határozatát visszavonja, ezzel egyidejűleg megállapítja, hogy az ügyfél, támogatáshoz való jogosultsága megszűnik, továbbá az ügyfél által igénybevett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. Az MVH a támogatási határozatot visszavonó és támogatáshoz való jogosultság megszűnését megállapító határozatában rendelkezik továbbá arról, hogy az ügyfél a határozat jogerőre emelkedését követő három évig a 2007-2013-as időszakban az EMVA társfinanszírozásában nem terület- és állatlétszám alapú támogatásokra nem nyújthat be támogatási kérelmet, illetve pályázatot, továbbá a már benyújtott, de jogerős döntéssel még el nem bírált pályázata, illetve támogatási kérelme elutasításra kerül.

• az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások - 2009. december 15.

• a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások - 2010. január 15.

• az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó - 2009. november 30.

Előleget kérhetnek beruházásokra a gazdálkodók
Harminc százalékos támogatási előlegigénylésre lesz lehetőségük december 7-től azoknak a gazdálkodóknak, akik uniós forrás – társfinanszírozás – felhasználásával valósítanak meg mezőgazdasági beruházásokat. Az ezt lehetővé tévő rendelet november 22-én jelent meg. A rendelet célja, hogy a lehető legteljesebb mértékben felhasználhatóak legyenek az ágazat számára – ezen belül is a beruházásokra – rendelkezésre álló uniós támogatási források. A szaktárca ezért dolgozta ki az előlegfizetés lehetőségét, amit a gazdálkodók 110 százalékos bankgarancia mellett vehetnek igénybe.
• a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások - 2009. november 30.

• a falumegújításra és - fejlesztésre igénybe vehetőtámogatások - 2009. december 21.

• a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások - 2009. december 21.

• a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások - 2009. január 12.

• a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások - 2009. december 21.

• nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások - 2009. november 16.

• a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások - 2009. november 16.

• a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások - 2009. november 2.

• a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások - 2009. december 21.

Szintén a 2012. év utolsó hónapjában jár le az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló beruházások esetében a 2012. december 17-ig meghosszabbított megvalósítási határidő.

A módosítással érintett jogcímrendeletek:

• az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások - ÁTK I.-II. 2007.04.23. – 2007.05.23. és 2007.08.13. – 2007.09.17.

• a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások –Kertészet korszerűsítése I.; 2008.04.01. – 2008.05.30.

• az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó - Öntözés I-II. 2008.03.28. – 2008.05.02. és 2008.06.16. – 2008.07.16.

• a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás - Szárítók 2008.03.28. – 2008.05.30.

• a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások - ÉLIP I.; 2008.05.05. – 2008.06.16.

Ez a módosítás azon ügyfeleket érinti, akik esetében az esetleges egyéb okból történő megvalósítási idő meghosszabbodást (vis maior, közbeszerzés) is figyelembe véve,

• a megvalósítási idő a módosító rendelet hatályba lépésekor (2012. június 21.) már lejárt,

• az utolsó kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló a művelet vélelmezett megvalósulását követő egyéves időszak még nem telt le, valamint

Exportfinanszírozás: milliárdok parlagon
Miközben számos uniós pályázati forrás a kiírástól számított napokon vagy heteken belül elapad a jelentkezők aktivitása miatt, éppen az egyik legígéretesebb kerüli el a hazai kis- és középvállalatok figyelmét. A Gazdasági Operatív Program 3.3.3-as kiírása mikro-, kis- és középvállalatok külpiaci megjelenéséhez nyújt 3 és 20 millió forint közötti támogatást, 50 százalékos intenzitással.
• az utolsó kifizetési kérelemre hozott határozat a módosító rendelet hatályba lépéséig nem emelkedett jogerőre, illetve

• 2012. január 2-ig (Öntözés II. támogatási köre esetében 2012. április 30-ig) nyújtottak már be kifizetési kérelmet.

Ezeknek a feltételeknek megfelelő ügyfeleknek 2012. december 17-ig meg kell valósítania a támogatási határozattal jóváhagyott műveletet, és

1.) amennyiben a művelet megvalósítására előírt eredeti határidő 2011. június 22. és 2011. december 17. között járt le, akkor

• rendelkeznie kell a műveletet alkotó összes tevékenység lezárását igazoló okirattal, a beruházás üzemeltetéséhez szükséges jogerős engedéllyel (engedélyekkel), és 2012. december 31-ig be kell nyújtania az utolsó kifizetési kérelmét. A jogerős engedélyt az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell, (tehát az engedélyezési eljárás megindításának igazolása, vagy a még nem jogerős engedély megléte nem elegendő)!

2.) amennyiben a művelet megvalósítására előírt eredeti határidő 2011. december 18. és 2012. június 21. között járt le, akkor

• meg kell indítania a használatbavételi, illetve az egyéb, üzemeltetéshez szükséges hatósági engedélyek megszerzésére irányuló eljárást, és az eredeti megvalósítási határidőt követő egy éven belül be kell nyújtania az utolsó kifizetési kérelmét, (mely tekintve, hogy csak a meghatározott kifizetési kérelem benyújtási időszakokban nyújtható be, legkésőbb 2013. május 31-én!), a jogerős engedélyekkel együtt!

Fontos tudnivaló!
A Magyar Agrárkamara felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a támogatott beruházás megvalósítása 2012. december 17-ig nem lehetséges, úgy az ügyfél 2012. december 17-ig teljes bizonyító erejű magánokirattal történő lemondás, – illetve, ha a jogcímrendelet a részleges lemondást is lehetővé teszi, részleges lemondás – benyújtásával a támogatásról lemondhat. Megkezdett és az előírt mértéket el nem érő részben elszámolt beruházás esetén az MVH eljárási törvény 69. § (5) bekezdése alapján a már igénybevett összeget a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres mértékének megfelelő kamattal növelten vissza kell fizetni.
Decemberben újabb lehetőség nyílik meg a gazdaságátadási támogatás benyújtására, melynek célja, hogy az idősebb gazdálkodók visszavonulásával a fiatalabb generációk bekapcsolódhassanak a mezőgazdaságba. A keretösszeg mintegy 2,5 milliárd forint, a kérelmeket 2012. december 17. és 2013. január 31. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

További részletek itt olvashatók!

Fontos szabály továbbra is, hogy nitrátérzékeny területen semminemű trágyázószer nem juttatható ki a téli trágyázási tilalmi időszakban, azaz november 15- február 15. között. (Kivéve az őszi kalászosok fejtrágyázásának műveletét, amely február 1-től megkezdhető.) A tilalmi időszakban a téli legeltetés sem lehetséges még a természetvédelmi hatóságtól engedélyével rendelkezőknek sem (kivéve, ha az állatsűrűségből származóan a kijuttatott trágya nem haladja meg éves szinten a 120 kg/ha nitrogén hatóanyag mennyiséget, így pl. egy tejelő tehén/ha; vagy 2,3 hízómarha (24 hó felett), vagy 7 juh hektáronként), továbbá nem megengedett az ideiglenes trágyakazal létesítése, fenntartása. További fontos szabály, hogy a fagyott, vízzel telített, hótakaróval borított talajokon a tilalmi időszakon túl is TILOS a trágyázás.

Még kedvezőbb lesz az Agrár Forgóeszköz
Megjelent az Agrár Forgóeszköz Hitelprogramban igénybe vehető kamattámogatásról szóló rendelet. A csapadékhiányos időjárás súlyosan megterhelte a mezőgazdasági-, élelmiszeripari cégek, azon belül is különösen az állattenyésztési ágazat és a húsfeldolgozó vállalkozások jövedelmezőségét, likviditását. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kezdeményezésére a kormány döntött, hogy a jelenleg is működő, a mezőgazdasági vállalkozások, beleértve az állattenyésztést, a halgazdálkodást folytató vállalkozások, valamint a baromfi-, nyúl-, sertés-, szarvasmarha ágazatban működő termeltetők még kedvezőbb feltételekkel igényelhetik a forgóeszköz finanszírozására és tenyészállat vásárlásra fordítható MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogramot.
Nemcsak a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak, hanem az ország egész területén mindazoknak, akik a háztartási igényt meghaladó mértékben állatot tartanak nitrát adatszolgáltatási kötelezettségük van, melyet papír alapon vagy elektronikus úton kell teljesíteni. A beadás határideje – mind az elektronikus felületre, mind a papírformátumra vonatkozóan – minden év szeptember 1 - december 31. közötti időszak. Az elektronikus felületen, ügyfélkapus azonosítást követően a NÉBIH oldalán teljesíthető az adatszolgáltatás. A papír alapú bevallás pedig az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet 6. mellékletében szereplő nyomtatványon tehető meg, mely akár a www.kolcsonosmegfeleltetes.eu oldalon a JFGK4. kötelezettségek pontjában a „Formanyomtatványok” almenüben is megtalálható. A papír alapú beadás helye a tevékenység helye szerinti Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága.

A kérődzők szerkezetátalakítási programjában résztvevő ügyfeleknek 2012-től kezdődően évente az egységes kérelem keretében nyilatkozniuk kellett arról, hogy a tárgyévben a szerkezetátalakítási program nemzeti feltételei közül melyiket és milyen módon kívánja teljesíteni. Az így, választott kötelezettség módosítására a támogatással érintett tárgyév vonatkozásában, azaz 2012. december 31. napjáig van lehetőség. A módosítás iránti kérelmet az MVH által erre rendszeresített nyomtatványon (K2000) kell benyújtani, amely itt a 29. mellékletként elérhető.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo