Átírnák a startup pályázatot

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) a Kutatási és Technológiai Alap finanszírozásával megvalósuló "Technológiai start-up ökoszisztéma építés" című pályázat átírását javasolja a kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Támogatják a pályázat kiírását, de nem ezekkel a feltételekkel - Kép: SXC

A szövetség állásfoglalásában úgy véli, a már megjelent kiírást az innováció piaci átültetésének támogatása érdekében át kellene dolgozni. Erre még van idő, mert a pályázat több alprogramjára 2013. december 2-tól nyújtható be jelentkezés - hívta fel a figyelmet a szövetség. Az innovációs szakmai érdekképviselet állásfoglalása szerint a kiírásban az alprogramok koncepcionálisan kiforratlanok, elnagyoltak, elnagyoltak és tele vannak belső ellentmondásokkal, így ebben a formában nem képes segíteni a start-up ökoszisztéma fejlődését. „Számos esetben hiányoljuk a pályázat piackonformitását és azon elemeket, amelyek az innováció piaci implementálását támogatnák. Meg kell állapítanunk, hogy nincs olyan eleme a kiírásnak, amely elfogadható színvonalú lenne” – olvasható a szövetség közleményében.

A szövetség kiemelkedően fontosnak tartja és támogatja az induló vállalkozások támogatására vonatkozó pályáztatási szándékot, hiszen ezzel hiánypótló kezdeményezés indulhat el azon mikro-vállalkozási szegmensben, ahol korábban ilyen programok nem voltak. Kritikai észrevételeink üzenete, hogy a jelenlegi kiírást, teljesen újra kell gondolni és újra kell írni, vagy legalább is jelentős mértékben át kell dolgozni.

A pályázati kiírásról itt olvashat részletesebben!

A ma már közel 100 milliárd forinttal gazdálkodó Jeremie-alapoknak is alapvető fontosságú, hogy kellő számú, befektetésre érett start-up vállalkozás jöjjön létre. A technológiai inkubátorok ebben is jelentős szerepet fognak játszani.

 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo