A pályázatokat kiírták, csak a döntés csúszik

Nem késtek a Miniszterelnökséghez tartozó Vidékfejlesztési Program (VP) pályázatai a tárca államtitkára szerint, bár a benyújtott pályázatok értékelésével akadtak gondok. A napokban az OTP Bank foglalt állást úgy, hogy a pályázati kiírások és döntések egyaránt csúsztak, és ez az agrárberuházások visszaeséséhez vezetett. A nyertes beruházások megkönnyítése érdekében a kormány várhatóan módosítja a közbeszerezésre vonatkozó előírásokat.

Az OTP Bank néhány nappal korábbi közleményében úgy fogalmaz, hogy „az elhúzódó pályázati felhívások kiírása, és ezzel együtt a döntések csúszása miatt 2015-2016-ban a beruházások értéke a 2010. évi szint 99%-ára csökkent” - idézi az Agrárszektor.hu online agrárgazdasági újság.

A kritikára a lapnak reagált a programért felelős Miniszterelnökség államtitkára. Az Európai Bizottság 2015 augusztusában fogadta el a VP-t, és a tárca 2017 márciusára az összes tervezett pályázatot kiírta – húzta alá az államtitkár. Így másfél év alatt 68 pályázatot tettek közzé, amelyekkel 1300 milliárd forintnyi forrást hirdettek meg, vagyis a VP teljes keretére felhívásokat jelentettek meg. (A legtöbb pályázatból már ki is fogyott a pénz.)

Kép:Fotolia

Az államtitkár jogosnak tartja ugyanakkor azokat a kritikákat, amelyek szerint a benyújtott pályázatok értékelése lassan haladt az utóbbi időszakban. Szerinte azonban ehhez az is hozzájárult, hogy a korábbi kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) „nem tudott felnőni” feladatához. A kormány idén január elsejétől ezért is szüntette meg az MVH-t, amelynek kifizető ügynökségi feladatait a Magyar Államkincstár vette át. A Miniszterelnökség az átszervezések után úgy kalkulál, hogy a legtöbb vidékfejlesztési beruházási pályázatnál a nyáron megszülethetnek a támogatói döntések.

A támogatást nyert beruházási pályázatokat a VP-ben két év alatt kell megvalósítani, de ma az ágazati szereplők helyzetét nehezíti, hogy ebbe az időszakba a közbeszerzési eljárások lebonyolítási ideje is beletartozik. Bár a kormány siettetné a beruházások megvalósítását, Kis Miklós Zsolt tájékoztatása szerint elképzelhető, hogy módosít a szabályozáson, és lehetővé teszi, hogy a közbeszerzés idejét a két éves megvalósítási határidőbe ne kelljen beleszámítani. Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ágazati szereplők úgynevezett feltételes közbeszerzést is lebonyolíthatnak, amelyhez nem kell rendelkezniük támogatói döntéssel. Így időt spórolhatnak meg azzal, ha a közbeszerzési eljárást már addigra lebonyolítják, mire a támogatásról szólói döntést megkapják.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo