A magyarok a legaktívabb pályázók

A magyar innovatív kis- és középvállalkozások (kkv) európai élvonalban vannak a 2014-2020-as időszakra szóló Horizon 2020 program kkv-pályázatán: a 35 uniós és a keretprogramhoz társult országból a hatodik legtöbb, 166 projektjavaslatot nyújtották be Brüsszelbe.

Az Európai Bizottság a napokban tette közzé a  Horizon 2020 kkv-pályázat első fordulójában benyújtott pályázatok statisztikai adatait. Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke az MTI-nek hangsúlyozta: a kiírásra összesen 2666 pályázatot nyújtottak be, a Magyarországról pályázó kis és középvállalkozások a kelet-közép-európai régió országaival összevetve kétszer annyi pályaművet adtak be, európai szinten pedig csak a legnagyobb államok, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia előzte meg a hazai kkv-kat.

A Horizont 2020 kkv eszközeiről itt talál részletes információkat.

Emlékeztetett arra, hogy a pályázatra február és május között lehetett jelentkezni, és bár a bírálat nyár végére várható, de szerinte a most pályázók akár 150 millió forint támogatást is elhozhatnak a központi uniós alapból, a maximum 15 millió forint támogatással pedig a nyertesek megkezdhetik kidolgozni projektjüket, amellyel a második fázisban újra pályázhatnak további 150 millió és 750 millió forint közötti támogatásra.

A NIH elnöke elmondta, hogy a benyújtott pályázatok nagy részét Közép-Magyarországról nyújtották be, többségük egyedül, nem konzorciumban indult. Az eredményt biztatónak nevezte az ezer innovatív vállalkozás létrejöttét kitűző cél eléréséhez. Spaller Endre szerint a benyújtott 166 pályázat mindegyike nem fog nyerni támogatást, viszont előnyt jelent a Magyarországon megjelenő innovációs pályázatoknál az európai erős megmérettetésben való szereplés.

Kép:sxc

Az elnök szerint a Nemzeti Innovációs Hivatal fontos szerepet játszott abban, hogy 166 magyar kkv be tudta nyújtani pályázatát a Horizon 2020 kkv-programban, a hivatal utóbbi hónapokban tartott felkészítő rendezvényein több mint 2000-en vettek részt, és a személyes tanácsadás keretében folyamatos és jelentős az érdeklődés az uniós támogatási lehetőség iránt. Nekik a Nemzeti Innovációs Hivatal 20 nemzeti kapcsolattartója segít, és igény esetén a pályázat beadásában is hasznos tanácsot nyújtanak.

„A program komoly előnye, hogy drasztikusan leegyszerűsödik a költség-elszámolási rendszer, kevesebb lesz a papírmunka, és megszűnnek a szükségtelen ellenőrzések és auditok” – tájékoztat Pető Gábor, a MultiContact Consulting Kft. ügyvezetője. Az uniós támogatás-felhasználási szakértő szerint azonban a sikerhez nemzetközi versenyben történő megmérettetés és a megszokottól eltérő szemlélet kell: a kutatás-fejlesztési háttér vagy innovációs tapasztalat nemcsak a cégeknél, de a pályázatírók oldalán is komoly előny lehet.

Spaller Endre felhívta a figyelmet arra, hogy a Horizon 2020 programban 7 év során rendelkezésre álló 79 milliárd euróból a kis- és középvállalkozásoknak 8,6 milliárd euró áll rendelkezésre, ebből 2,8 milliárd euró a kkv-eszköz támogatás. A pályázat továbbra is nyitott, legközelebb szeptemberben zárják a első fázis következő fordulóját, ezáltal további magyar kkv-k jelentkezhetnek uniós forrásra.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo