A bűnözők új célpontja a kkv – itt a válasz, miért

A globális adatszivárgások költsége 2019-re várhatóan 2 milliárd dollárra emelkedik, amelynek zöme a nagyvállalatokat sújtja. A nagyobb cégekhez azonban a kisebb, gyengébben védett kisebb vállalkozásokon, beszállító partnereken keresztül vezet a kiberbűnözők útja.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy ilyen incidens azonban erkölcsileg és anyagilag is komoly veszélyeket, súlyos adat- valamint bizalomvesztést, hírnév rombolást jelenthet az érintett kkv-k számára. Az ESET szakemberei összegyűjtötték a kis- és középvállalkozások számára a legfontosabb tudnivalókat és tennivalókat a kiberbiztonság területén.

Pixabay

A nagyokhoz a kicsiken keresztül vezet az út

Talán a legfontosabb dolog, amit a kisvállalkozásoknak tudniuk kell a számítógépes fenyegetésekről, hogy a kiberbűnözők folyamatosan és aktívan támadják a kisebb cégeket is. Általában a nagyobb nevek szerepelnek a hírekben (Sony Pictures, Ashley Madison stb.), mert a kisebb vállalkozásokat ért támadások egy része észrevétlen, vagy ha tudnak róla, akkor sem jelentik be. A kkv-k tulajdonosai sokszor kérdezik az ESET szakembereit is, hogy miért támadnák az ő kis cégüket a kiberbűnözők? Ennek számos oka van.

Sok kisvállalkozás rendelkezik személyes adatokkal az ügyfelekről és az alkalmazottakról, amelyeket az adattolvajok eladhatnak a feketepiacon. Bár a kisvállalkozások egy része nem termel hatalmas profitot, azonban évközben sok pénzt kezelnek (előlegek, vagy olyan befizetések, amelyeket nem költenek azonnal a termékre stb.), ami szintén vonzó lehet a kiberbűnözőknek, pláne ha a cég csak későn, vagy egyáltalán nem veszi észre a támadásokat. (ide én támadást írnék inkább).

A kisvállalkozások azért is vonzók a hackerek számára, mert az alvállalkozóként, beszállítóként dolgozó kisebb vállalkozások kevésbé védettek, mint a nagyvállalatok, viszont rengeteg értékes adattal rendelkeznek, amelyek sokat érhetnek a bűnözőknek, és megnyithatják az utat a nagyvállalatok rendszerei felé.

Az európaiak kétharmada kiberstressztől szenved
A Kaspersky Lab tanulmánya azt találta, hogy az adatlopásokról szóló híradások és több online fiók párhuzamos kezelésének nyomása fokozza a stresszt Európa népességében.

Mit tehetünk?

Miközben a kiberbiztonság sokszor idegen és talán ijesztő terület a kisvállalkozások számára, módszeres megközelítéssel nagyban csökkenthetők a kockázatok. A szakemberek ajánlása szerint néhány egyszerű lépés is drasztikusan megnövelheti a kisebb vállalkozások védelmét:

  • Mérje fel eszközeit, kockázatait és erőforrásait.
  • Alkosson szabályokat és ügyeljen rá, hogy a vezetők is kiemelten kezeljék a kiberbiztonságot.
  • Határozza meg, milyen vezérlők és eszközök a legalkalmasabbak a biztonsági irányelvek érvényesítésére. 
  • Telepítse ezeket az eszközöket.
  • Oktassa rendszeresen alkalmazottait, a vezetőket és a beszállítókat.
  • Használjon titkosító megoldásokat a hordozható eszközök védelmére - így a GDPR elvárásainak is nagyobb mértékben felelnek majd meg.
  • Válasszon jelszót tudatosan - különböző szolgáltatásoknál más-más jelszót használjanak.
  • Alkalmazzon kétfaktoros azonosítást.
  • Készítsen rendszeresen biztonsági mentéseket.

A kiberbiztonság többlépcsős folyamat, amely sosem áll meg – ha elért az utolsó ponthoz, akkor kezdje elölről. Ez az egyetlen módja annak, hogy lépést tartson az egyre fejlettebb támadásokkal. 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo