Zalaegerszegen indul az 5G mobilhálózat magyarországi fejlesztése

Az alig két héttel ezelőtt indított, mintegy 40 milliárd forintos járműipari tesztpálya fejlesztéséhez és az okosváros programhoz kapcsolódóan Zalaegerszegen alakítják ki az 5G adatátviteli technológia tesztkörnyezetét, amelynek révén a járműiparban és az infokommunikációban is a világon vezető szerepre törekszik Magyarország – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Varga Mihály a Mobil járműipari és logisztika konferencia nyitónapján tartott előadásában beszélt arról, hogy olyan, egymással összefüggő kulcsterületeken, mint az innováció, a digitalizáció, a járműipar és a logisztika, Zalaegerszeg és vele a magyar gazdaság bekapcsolódik az ipari forradalom negyedik szakaszába.

Kép: PP

A rendezvény alkalmából írta alá azt az együttműködési megállapodást Varga Mihály a kormányzat más szereplőivel, valamint Zalaegerszeg polgármesterével, a Magyar Telekom vezetőivel és az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatójával, amelynek révén Zalaegerszegen indul el az 5G mobilhálózat magyarországi kísérleti fejlesztése.

A miniszter elmondta: a magyar járműgyártásban olyan új trend indul el, amelynek ma még nem tudjuk felmérni a következményeit, de a magyar gazdaság további növekedésének szolgálatába kell állítani. Utalt arra, hogy több olyan kormányzati program is fut már, amely az iparfejlesztést, az elektromobilitást szolgálja, s amelyhez uniós és magyar források, illetve segítő üzleti környezet is szükséges.

Önképző gépeket hoz 2017
Megkezdődhet az 5G és a tanuló gépek forradalma, továbbterjednek a biometrikus biztonsági rendszerek, féltrillió dollárral erősödik az IT-szolgáltatási piac, 1 milliárd dolláros árbevétellel folytatódik a bakelit reneszánsza. Ezzel egy időben megnő a DDos (Distributed Denial-of-Service) típusú kibertámadások volumene, egyben végéhez ér a tabletek aranykora – ez néhány, a Deloitte legfrissebb Technológiai, Média és Telekommunikációs Előrejelzések című kiadványának legfontosabb megállapításai közül.
Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár szerint az 5G hálózat döntő jelentőségű a magyar versenyképességet illetően, ezt szolgálja a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára nyújtott 60 milliárd forintos program is, amit az informatikai mérnökök képzése egészít ki.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint nemcsak az önvezető autók miatt fontos az infokommunikációs fejlesztés, mivel ez egy tovagyűrűző technológia lesz, s az ebből adódó gazdasági növekedést azok tudják majd kihasználni, akik az elsők lesznek. Meglátása szerint Magyarországnak a világon is egyedülálló lehetősége van az 5G-s hálózat és a járműipari tesztpálya fejlesztésében, mert ilyen elképzelések legfeljebb 6-8 helyen születtek eddig a világban.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo