Robbanás előtt a kínai PC-piac

Idén 1 százalékkal zsugorodhat a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kínai piaca, majd jövőre 12 százalékos növekedés várható - áll a Canalys szingapúri iparági kutatócég honlapjára fölkerült jelentésében.

A dokumentum összeállítói rámutatott arra, hogy miközben a globális piac növekedési pályára állt az első negyedévben, addig Kínában12 százalékkal estek a kiszállítások.

A Canalys azzal számol, hogy az asztali számítógépek kínai kiszállítása várhatóan jól alakul az idén, 10 százalékkal nőhet, mert élénkül a kereslet  a nagy állami vállalatok és a helyi önkormányzatok részéről, de a notebookok kiszállítása 5 százalékkal is eshet 2024-ben, mert a vásárlók továbbra is óvatosak a rövid távú kiadásokban.

Az idei első negyedévben 7,946 millió asztali számítógépet és notebookot szállítottak ki Kínában, 12 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 9,055 milliónál. A legnagyobb piaci részesedése a Lenovónak volt, 34 százalékos, 2,728 millió kiszállított készülékkel. A második a Huawei volt 956 ezres kiszállítással, 12 százalékos piaci részesedéssel. A harmadik helyen a HP állt 9 százalékos piaci részesedéssel és 690 ezer kiszállítással.

(MTI) 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo