Nyomtasson lézer helyett LED-nyomtatóval!

A LED (Light Emitting Diodes), vagyis a fénykibocsátó diódák technológiája ugrásszerűen fejlődött, miután 1962-ben feltalálták az Egyesült Államokban. Az OKI Printing Solutions LED technológiával működő nyomtatóit 20 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdte árulni Európában. Az OL400 és OL800 széria volt az első, amelyekben már nem a megszokott lézer, lencse és többszörös tükrök rendszerét használták. 

A LED technológia - a kevesebb mozgó alkatrész ellenére - rövidesen az üzleti nyomtatásban is bizonyította előnyét. Azóta már közel négy millió, az OKI LED technológiáját használó eszközt - nyomtatót, multifunkciós terméket és faxgépet - adtak el az európai, közel keleti és afrikai régióban. „Sikerességünket a LED nyomtatásnak köszönhetjük, mivel ezzel a technológiával értük el, hogy ügyfeleink elégedettek a magas minőséget és megbízhatóságot nyújtó, ésszerű áron hozzáférhető gépekkel" - mondta el Érdi-Krausz Gábor, az Oki Systems (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója.

„Egy megbízható, és magas minőséget biztosító technológiát kerestek, amikor az első LED nyomtatót kifejlesztették. Ezt 1987-ben csak Japánban mutatták be. Ekkor a nyomtató további előnyére derült fény. A kevesebb mozgó alkatrésznek köszönhetően, maga a készülék kisebb lett, de ennek ellenére legalább úgy, ha nem jobban teljesített, mint a lézernyomtatók" - fejtette ki Érdi-Krausz Gábor.

A LED-ek az úgynevezett nyomtatófejeken helyezkednek el, melyek hossza megegyezik a nyomtatási szélességgel. Az OKI Printing Solutions úttörő a nagy sűrűségű LED-tömb kifejlesztésében, az 5 mm keskeny eszközön közel 15 000 digitális fényforrás található, amely 1200 dbi felbontású nyomtatást tesz lehetővé, a nyomtatási sebesség csökkenése nélkül.

Ha összehasonlítjuk a LED- és a lézertechnológiát, a LED legnagyobb előnye, hogy a LED-fejek és a fényhenger együtt olyan kis helyet foglalnak, hogy a színes nyomtatókban egymás mellé helyezve is elférnek. Ennek eredményeként a készülék magas, 1200 dpi felbontásban nyomtat, míg a mérete továbbra is kompakt marad. A lézernyomtató egy összetett és meglehetősen terjedelmes elrendezésben lézer fényforrást, forgó tükröket és lencséket használ. A tükrök mozgatásához szükséges motorok csökkentik a nyomtatási sebességet. Nagyobb méretű papírok esetében, a lézer-tükör-lencse és a henger közötti távolságot a papír méretének megfelelően növelni kell, ezért a nyomtatónak lényegesen nagyobb helyre van szüksége. „Egy A3-as LED-nyomtató ugyanolyan méretű, mint a legtöbb A4-es lézernyomtató. Az átlagos A3-as LED nyomtató 35 százalékkal kisebb, mint a legtöbb A3-as lézernyomtató, attól függetlenül, hogy az színes, vagy épp fekete-fehér" - tette hozzá Érdi-Krausz Gábor, az Oki Systems (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo