Nem problémamentes a mesterséges intelligencia bevezetése a cégeknél

A mesterséges intelligencia immár nemcsak ígéret vagy jövőkép, hanem a hazai vállalati működés egyre gyakoribb és tudatosan alkalmazott része. A K&H innovációs index legfrissebb, 2025 első félévi adatai alapján a 300 millió forint feletti árbevételű magyar cégek 44 százaléka már használ valamilyen mesterséges intelligencián alapuló megoldást – ez a mutató az eddigi második legmagasabb érték az index történetében. Továbbá a vállalatok ötöde hajtott végre az AI-hoz kapcsolódó jelentősebb fejlesztést az elmúlt két évben, ami egyértelműen mutatja, hogy az AI mára a stratégiai gondolkodás és a mindennapi működés részévé vált számos iparágban.

Ahol még van teendő: dedikált AI-csapat, képzések

Ugyanakkor a technológia bevezetése nem problémamentes. A felmérés szerint a cégek mindössze 11 százaléka rendelkezik olyan dedikált munkatárssal vagy csapattal, amely a mesterséges intelligencia vállalaton belüli használatával, fejlesztésével foglalkozik. Még ennél is alacsonyabb – csupán 6 százalék – azoknak a cégeknek az aránya, amelyek jelenleg képzik munkavállalóikat az AI alkalmazására. További 6 százalék tervezi a képzések megkezdését a következő egy évben, és mindössze 8 százalék gondolkodik hosszabb távú bevezetésben. Ez azt mutatja, hogy miközben a használat már viszonylag elterjedt, a tudatos, szervezeti szintű felkészülés egyelőre még gyerekcipőben jár.

Az innováció hajtja a mesterséges intelligencia használatát

Az AI-alkalmazás vállalati elterjedtsége világosan összefügg más innovációs tényezőkkel is. A kutatás szerint a mesterséges intelligenciát legnagyobb arányban azok a cégek alkalmazzák, amelyek az elmúlt két évben új terméket vagy szolgáltatást vezettek be – ezek 60 százaléka használ AI-megoldást. Hasonló arány jellemző azokra is, amelyek a közeljövőben terveznek újítást, valamint azokra, amelyek innovációs támogatást nyertek el. Különösen magas, 70 százalékos az AI-alkalmazás aránya azoknál a vállalatoknál, amelyek írott innovációs stratégiával rendelkeznek. Ezek az összefüggések egyértelműen jelzik, hogy az AI nem csupán önálló fejlesztésként jelenik meg, hanem szorosan integrálódik az általános innovációs szemléletbe és vállalati kultúrába is. Új elem, hogy az innovációs szempontok között a korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg a fenntarthatóság is és egyre több területen befolyásolja az innovációs törekvéseket. Így a logisztikában, az értékesítési csatornák vagy a háttérfolyamatok újításainál már kiemelt szempont lett a fenntarthatóság kérdése.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo