Megfenyegették a Google-t – lépésekre készül az EU

Az Európai Bizottság arra szólította fel hétfőn a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.

Didier Reynders igazságügyi biztos közleményében hangsúlyozta: az európai fogyasztóknak tudniuk kell, hogy az internetes szolgáltató milyen szempontok alapján rangsorolja a keresőmotorja által kiadott keresési eredményeket, és azt, hogy az online fizetési műveletek befolyásolhatják-e a találati sorrendet.

Elmondta, az Európai Bizottság azt várja a Google-tól, hogy a keresőmotorja által közölt repülőjáratok és szállodák árai esetében a végleges, valóban kifizetni köteles összeget mutassa, és a találatok tartalmazzák az előre kiszámítható egyéb díjakat vagy adókat is.

Kép: Pixabay

A cégnek továbbá felül kell vizsgálnia a Google Store általános feltételeit, ugyanis "egyes esetekben a kereskedő és a fogyasztó között a jogok jelentős egyensúlyhiánya áll fenn az utóbbi kárára" - közölte a biztos. Hozzátette: a programnak kerülnie kell a területi alapú tartalomkorlátozást (geo-blocking) is. Ezenkívül, ha a fogyasztóvédelmi hatóságok a szabályokat sértő tartalomról számolnak be, a Google-nak gyorsabban kell reagálnia az észrevételre a jelzett tartalom azonnali eltávolításával vagy az azokhoz hozzáférés letiltásával.

Az EU fogyasztóit nem szabad félrevezetni, akkor sem, ha keresőmotorokat használnak a nyaralásuk megtervezéséhez. A fogyasztóknak átlátható és elfogulatlan információk alapján kell tudni meghozniuk döntéseiket - fogalmazott Reynders.

A Google-nak két hónap áll rendelkezésére, hogy választ adjon az Európai Bizottságnak, amelyben ismerteti, milyen változásokat kíván tenni a keresési találatok átláthatóvá tételére. Ha a Google kötelezettségvállalásait a brüsszeli testület nem tartja elégségesnek, párbeszéd kezdődik a felek között. Eredménytelensége esetén a nemzeti hatóságok szankciók bevezetéséről dönthetnek - tette hozzá az uniós biztos.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo