Kevesebbet költenek a „vasra” a cégek

Az IT fejlesztések ma már alapberuházásnak számítanak, gyakran a „vállalati közmű” részének, azaz nem feltétlenül megtérüléshez kötik annak mértékét. Azonban a keretek mind hazai, mind nemzetközi szinten csökkennek, így a vállalatok új finanszírozási forma után néznek.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Kép: Pixabay

A korábbi évek pozitív tendenciájához képest visszaesés várható a vállalatok IT költségvetésében – derül ki a A TEKsystems IT előrejelzéséből. Míg 2013-ra a megkérdezettek 48 százaléka, 2014-re pedig 62 százaléka, addig idénre mindössze 45 százalék jósolta azt, hogy több pénzből gazdálkodhatnak majd. Az apadó források azonban nem eredményeznek negatív hangulatot, ugyanis a megkérdezett vezetők biztosnak tűnnek abban, hogy lehetőségeikhez képest sikeresen gazdálkodnak majd az IT részlegek. 2013-ra a vezetők 54 százaléka, a tavalyi évre pedig 66 százaléka készült magabiztosan, 2015-re viszont már 71 százalék gondolt úgy, hogy idén gond nélkül fogja tudni tartani a kitűzött célokat.

A költések megoszlásának tekintetében megfigyelhető, hogy idén az IT managerek nagyjából arra szándékoznak a legtöbbet költeni, amiből a legtöbbet profitálhatják az őket foglalkoztató cégek: első helyen a biztonságot említették a válaszadók. Érdekes változás a tavalyi évhez képest, hogy a legfontosabb szerepkört egy szervezet sikerében 2014-ben még a programozók-fejlesztők körének tulajdonították, ám ők idénre már csak a harmadik helyet kapták a válaszadóktól.  Tavaly az első 5 helyezés „végrehajtó” szerepköröké lett, idén már két helyet vezető pozícióban tevékenykedőknek ítéltek oda. A vezérigazgatók és igazgatótanácsi vezetők a 4., az IT vezetők az első helyet kapták. Vagyis a csökkenő „költőpénz” miatt várhatóan a beszerzések felett diszponáló döntéshozók szerepe és szakértelme értékelődik fel leginkább 2015-ben.

Itthon sem rózsás a helyzet

Vírusirtó jelenti a biztonságot, a felhő már luxus
A magyarországi kkv-k nagyon nehezen tudnak reagálni a biztonsági eseményekre, mert többnyire hiányzik náluk az ahhoz szükséges szakértelem. Az már nagy dolog, ha eljutnak odáig, hogy legalább bérelnek egy ehhez értő szakembert.
A beszerzés azonban egyre kevésbé kizárólagosan vásárlás a racionalizált befektetések miatt. Az eszközfinanszírozási piac az EU-ban és az USA-ban is növekvő tendenciát mutat, az Európai Lízing Szövetség (ERA) 2014-2015-re már 2-3 százalékos piacbővülésre számít. A Rentaserver Kft. kutatása, amely hazai kkv-kat és nagyvállalatokat vizsgált is azt jelzi, hogy itthon sem rózsás a beruházási helyzet. A megkérdezett vállalatok közel 80%-a vélte úgy, hogy 2015-ben IT beruházásaik stagnálni fognak, közel 17%-uk szerint pedig kis mértékben fognak növekedni, és csak 2,5% tervez jelentős bővítést erre az évre.

A cégek leginkább hardverekben és szerverekben gondolkoztak (kb. 15-15%) bár a mobil eszközök, hálózatok, szoftverek szintén népszerűek. A kkv-k közel 90%-a 2 millió Ft alatti, a megkérdezett nagyobb szervezetek harmada 2-25 millió Ft közötti IT fejlesztést tervezett idénre. Idén már a megkérdezettek 7,5 százaléka lenne hajlandó vásárlás helyett inkább tartós bérlettel finanszírozni IT befektetéseit. „Az IT vezetők csökkenő anyagi mozgástere további lökést adhat a hazai eszközfinanszírozási piacnak, amely 2013 óta folyamatosan nő köszönhetően annak, hogy itt a vásárláshoz és a pályázathoz képest is a legkisebb a kezdeti kiadás – mondja Székely Balázs, a Rentaserver Kft. ügyvezetője.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo