Kettősség a magyar vállalati AI alkalmazások terén

Hiába pörög továbbra is magas fokozaton a mesterséges intelligencia-megoldások piaca, egyre többen kongatják a vészharangot a vállalati szektorban világszerte. Miközben már a cégek 72 százaléka alkalmaz legalább egy AI-megoldást a mindennapi működésben, becslések szerint a generatív mesterséges intelligenciára fordított 30-40 milliárd dollárnyi beruházásból csak töredékük lát valódi megtérülést. Beszerzés, értékesítés, ügyfélszolgálat – ezeken a területeken mind hasznát látják a kollégák az AI-nak, ugyanakkor a különböző mikroalkalmazások többnyire elszigetelten működnek, így gyakori az adatvesztés- és szivárgás, illetve az információhiányból fakadó rossz döntés, miközben az IT-csapatot a szívbaj kerülgeti. Már a magyar piacon is elérhető azonban olyan integrált platform-megoldás, amely egyesíti a teljes adatkontrollt és a végtelen automatizációs lehetőségeket – átláthatóan és biztonságosan.

„Ez pillanatnyilag versenyelőnynek tűnhet, hosszú távon azonban óriási adatvédelmi és működési kockázatot jelent” – figyelmeztet Gönczy Gábor. Az egyik legnagyobb veszély, hogy a vezetés és az IT gyakran nem is tud arról, hogy egyes részlegek milyen AI-alapú rendszereket használnak, így nem léteznek egységes szabályok a biztonságra, illetve az információk tárolására és az etikus felhasználásra.

Az egyéni felhasználókról pedig még nem is beszéltünk – az Egyesült Államokban a dolgozók közel fele (46 százalék) használ valamilyen AI-eszközt, és miközben ez hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé számukra, félnek is attól, hogy a feladataikat később akár át is vehetik ezek az alkalmazások. A vállalatvezetőket más kérdések foglalkoztatják, hiszen amellett, hogy maximális megtérülést szeretnének látni az AI-fejlesztésekből, attól is tartanak, hogy mivel a piac nagyon gyorsan változik, a befektetett idő és erőforrások ellenére már az indulásnál elavult megoldásokat kapnak. Ráadásul, ha nem megfelelően minősített rendszereket használnak, az könnyen szenzitív adatok kikerüléséhez vezethet – ki szeretné, hogy egy kolléga akaratlanul a céges fizetési listával tanítsa fel az AI-t?

„Digitális gányolás” helyett: egy platformon az összes AI-megoldás

A vállalati AI-káoszra az olyan komplex ökoszisztémák kialakítása jelentheti a választ, amelyek egy platformba integrálják a különböző mesterséges intelligencia-eszközöket. Így nem elszigetelt mikroalkalmazások születnek, hanem egy átfogó, skálázható rendszer, amely képes hosszú távon támogatni a stratégiai célokat. „Egy jól felépített AI-ökoszisztéma nemcsak költséget csökkent, hanem átláthatóvá és biztonságossá is teszi a működést. Lehetőséget ad a folyamatok automatizálására több részlegen átnyúlóan, miközben a vezetés valós időben követheti és mérheti a rendszerek teljesítményét” – emeli ki Gönczy Gábor. Az integráció fontos előnye, hogy a cégek elkerülhetik az ismétlődő licencdíjakat és a szakemberhiányból fakadó kihívásokat, ráadásul egy ilyen, a vállalat minden szintjén elfogadott ökoszisztémára már érdemes céges tréningeket és az átképzést célzó oktatásokat is építeni.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo