Jövőre megtapasztalhatjuk az emberfelettit

A Samsung Electronics Europe tíz olyan technológiai trendet leplezett le, amelyek jövőre nagy hatással lesznek az életmódunkra. Az előrejelzés olyan kulturális és társadalmi átalakulásokat, valamint technológiai fejlesztéseket gyűjt össze, amelyek amellett, hogy meghatározzák vásárlási és munkahelyi szokásainkat, életvitelünket is megváltoztathatják. 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„A jövő mindenkinek csodálatos lehetőségeket kínál, ahol a saját korlátok átlépése természetes, és olyan dolgokat érhetünk el, melyeket lehetetlennek hittünk. A technológiától való félelem, valamint az azzal való versengés már a múlté: olyan korban élünk, amelyre az érzelmileg fejlett technológia jellemző. A mesterséges intelligenciával rendelkező termékek életvezetési tanácsadóinkká válnak, de segíthetnek kiszakadni a valóságból vagy éppen mélyebben megérteni azt. A személyes operációs rendszerek pedig olyan párbeszédet nyitnak ember és technológia között, amely segít áttörni határainkat, és egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy emberfeletti képességeket birtokolhassunk” – mondta el Camille Hammerer, a Samsung Design Europe vezetője.

Kép: Pixabay

A Samsung által jósolt trendek a következő évre:

  1. Minimalizmus és rendrakás:
Engedünk a csábításnak, és a rendetlenséget minőségre cseréljük. Eszményítjük majd a minimalista, elegáns dolgokat, amelyek nagy teljesítményűek, de egyszerű kivitelezésűek.
  1. VR, big data, mobil – technika nélkül már nincs marketing?
    A technológia ma az üzleti élet minden területére komoly hatással van, nem kivétel ez alól a marketing sem. Lássunk néhány fontos trendet, ami utat mutathat, hogy is tervezzünk jövőre!
    A kortalan társadalom:
A jövőben a nyugdíjas korúak is élhetnek a technológia által nyújtott lehetőségekkel. A technológia elősegíti a kapcsolattartást, a tanulást, az alkotást, a hosszabb aktív életet és a nagyobb egészségtudatosságot, ezzel együtt azt is, hogy dacoljunk az öregedéshez kapcsolódó sztereotípiákkal.
  1. A mesterséges intelligencia és az okos tanácsadók:
A gépek nem csak a nyelvünket sajátítják el, hanem tanulnak is tőlünk, így abból merítve, amit a viselkedésünkből megértenek, okos tanácsadókká válnak.
  1. Tedd jobbá az életemet:
Ahogy az életünk egyre rutinszerűbbé válik, a technológia használatával elmenekülhetünk belőle, vagy éppen javíthatjuk azt. A virtuális és a kiterjesztett valóságot egyesítő kevert valósággal a szórakoztatóipar, az utazás és a sport élményeinek új szintjét tapasztalhatjuk meg.
  1. Történetkeresők:
A személyes kiteljesedés egyre meghatározóbb, mivel egyre többen használjuk a technológiát arra, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki életünk minden percéből.
A Facebook megeszi az internetet és az appokat
A közösségi média és az üzenetküldő platformok, az okostelefonoknak hála, egyre nehezebb helyzetbe hozzák a hagyományos webet és a mobil alkalmazásokat is. Hamarosan az a veszély fenyegeti a cégeket, hogy a Facebook (pontosabban a Facebook család) lesz az új internet. Na de mit tegyenek a cégek? Szakértőnk, Lévai Richárd közösségi média specialista segít!
6. A viselhető eszközök új generációja:

Túllépünk az egyszerű, viselhető kijelzőkön a hangulat és a környezeti feltételek észlelésére, valamint a teljesítmény és tanulás javítására képes, észrevétlen érzékelők felé. Megérkeznek a piacra a tudományos-fantasztikus irodalomba illő digitális tabletták és lenyelhető eszközök.

  1. Hálózatba kapcsolt család:
A jövőben szemtanúi leszünk, ahogy a növekvő számú, generációkon átívelő, hálózatba kapcsolt családok a technológia használatával legyőzik az érzelmi, anyagi vagy akár fizikai kihívásokat.
  1. Több érzékszervre ható élmények:
Az ízlelés, a szaglás, és a tapintás egyesül a vizuális ingerekkel, így egy több érzékszervre ható élmény jön létre.
  1. Nanotechnológia a tévénkben:
A nanotechnológia, ezen belül is a kvantumpont-részecskék lesznek az okos anyagok következő szupersztárjai. A várakozások szerint ezek az apró részecskék vezetnek el a következő generációs televíziós technológia, majd az egészségügy forradalmi újításaihoz.
  1. Az elmét megtisztító csendes technológia:
Napjainkban átlagosan 80 alkalommal pillantunk rá a telefonunkra , azonban a csúcstechnológia itt is segítségünkre siet: a Gear IconX vezetéknélküli fülhallgató lehetővé teszi a maximális kikapcsolódást, anélkül, hogy elővennénk a telefonunkat.
Egy nap 2036-ban
Húsz éven belül életünket alapvetően átalakítja majd a technológiai fejlődés: hogy milyen alaposan, azt csak akkor értjük meg, ha belepillantunk a húsz évvel későbbi jövőbe. Huber Krisztián, az Okos Jövő Innovációs Klaszter társelnökének segítségével belepillantunk a jósgömbbe.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo