Jön a csináld-magad energia

A környezettudatos szemlélet és a megújuló erőforrások szerepének növekedésével az energiaszolgáltatás jelentős változáson megy keresztül. A technológia fejlődése lehetővé teszi a decentralizált energiatermelésre és -elosztásra való átállást. A Schneider Electric szakértői szerint az új digitális technológiák, köztük az intelligens érzékelők, mérőeszközök és hálózatok nagymértékben segíthetnek a szolgáltatóknak az üzemeltetés optimalizálásában és a fogyasztói igények jobb kiszolgálásában.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A népesség és a városban élő emberek számának emelkedésével egyre növekszik az energia-, valamint az elektromosáram-fogyasztás. A Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency – IEA) beszámolója szerint 2018-ban a világ teljes energiaszükséglete 14,3 milliárd tonna kőolajjal volt egyenértékű, ami 2,3 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Ennek a keresletnövekedésnek több mint a fele az elektromos áram iránti egyre fokozódó igényből fakad. A kiszolgálásához szükséges energia termelése azonban még mindig jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár. Az energiafogyasztáshoz kapcsolódóan tavaly 33,1 milliárd tonna szén-dioxid keletkezett a tüzelőanyagok elégetésével. A folyamat csak úgy tartható fenn hosszú távon, ha „tisztább” módon állítjuk elő az energiát. Ezzel egyidejűleg pedig a sok esetben leállásokkal küzdő, elöregedő energiahálózatoknak is megbízhatóbban kell működniük, hogy rugalmasan eleget tudjanak tenni a változó elvárásoknak, és ellenállóbbak legyenek az időjárási körülményekkel szemben.

Kép: SXC

A megoldást a mikrohálózatok jelentik, amelyek több különféle forráson alapuló, a felhasználási helyek közelében létrehozott ellátórendszerek. Elosztott és „több lábon álló” felépítésükből fakadóan hatékonyabban működnek, mint a hagyományos, központosított rendszerek. Üzemzavar esetén például a mikrohálózatok továbbra is képesek energiát szolgáltatni a helyi energiaforrásokból. Ezek az infrastruktúrák ráadásul olyan eszközöket is tartalmaznak, amelyek segítségével a fogyasztók maguk is előállíthatnak, illetve szolgáltathatnak energiát (beleértve a napelemeket vagy az akkumulátoros tárolóegységeket).

A napelem bizniszben sem mind arany, ami fénylik
Az utóbbi évek befektetési slágerterméke a napenergia beruházás: a kötelező átvételen (KÁT) keresztül ugyanis az állam biztosnak látszó jövedelmet garantál mindazoknak, akik ebben az üzletágban keresik a szerencséjüket. Mint ahogyan ez általában igaz: ezt a pénzt sem adják ingyen. A szakmai hozzáértés vagy a jogi előkészítettség hiányán ugyanis nagyon könnyen elvérezhetnek a napelem-projektek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segít eligazodni.
Az energiatermelő és -elosztó rendszerek összetettebbé válása jelentős hatással van a közműszolgáltatók helyzetére stratégiai, pénzügyi és strukturális szempontból egyaránt. Ahhoz, hogy a szolgáltatók lépést tarthassanak a fejlődéssel, át kell alakítaniuk működésüket, amihez elengedhetetlen az egymással kommunikáló, digitális eszközök használata. Az összeköttetésben lévő IoT-megoldásokkal intelligens módon felügyelhető a teljes decentralizált rendszer, így lehetővé válik az üzemelés és a terheléselosztás optimalizálása. Az okoseszközök ugyanakkor nemcsak a folyamatok modernizálását segítik elő, hanem egyúttal az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások színvonalát is emelik, ami hosszú távon versenyelőnyt jelent a piacon.

Az IDC Energy Insights által megkérdezett európai közüzemi vezetők úgy vélik, hogy 2020-ra a bevételeiknek mintegy 40 százaléka olyan új szolgáltatásokból származik majd, amelyek nem tartoznak bele a hagyományosnak számító üzleti tevékenységi körbe. A legtöbb energiaszolgáltató ezért fejlett digitális technológiákkal kísérletezik annak érdeklében, hogy lépést tarthasson a változásokkal.

Az intelligens az új szexi

A Schneider Electric szakértőinek tapasztalatai szerint a közműszolgáltatók intelligens mérőeszközök és a kapcsolódó analitikai szoftverek segítségével hatékonyan fejleszthetik szolgáltatásaikat, valamint bővíthetik tevékenységi körüket, és új bevételi forrásokra tehetnek szert. Ezekkel a technológiai megoldásokkal valós időben nyomon követhetik, mikor milyen lépésekre van szükség a hálózatok optimális kezeléséhez, karbantartásához és tervezéséhez, illetve a fogyasztókkal is szorosabb kapcsolatot építhetnek ki.

  • Az érzékelők, illetve az azokhoz tartozó, fejlett szoftverek és automatizálási eszközök segítségével a szolgáltatók eleget tehetnek a közüzemi fogyasztók egyre növekvő igényének a helyben telepített napelemek és energiatárolók iránt. Az elosztó alállomásokon található kapcsolók, kondenzátorok, transzformátorok és egyéb készülékek gondoskodnak a zökkenőmentes hálózati áramellátásról. Ha ezekkel az eszközökkel összekapcsolják az érzékelőket, az előmozdítja a hálózatok automatizált működését, így minimálisra csökkenthetők az áramkimaradások. A pontosabb feszültség- és teljesítménymérés révén az elosztott (decentralizált) energiaforrások könnyebben integrálhatók a rendszerbe, miközben a feszültségszint valós idejű nyomon követésével stabilizálhatók az ingadozások, akár időszakosan működő áramtermelő egységek használata esetén is.
  • Az intelligens mérők segítségével a szolgáltatók az eddiginél sokkal pontosabb képet kaphatnak a fogyasztók szokásairól. Ahelyett, hogy havonta vagy kéthavonta egy alkalommal érkeznének be hozzájuk a mérőórák állásai, akár 15, 30 vagy 60 percenként láthatják a friss adatokat. A technológiának és a részletes információknak köszönhetően a közművek a fogyasztás optimalizálását célzó, illetve a használati idővel arányos elszámolású tarifacsomagokat alakíthatnak ki. Az ügyfelek ezáltal pénzt takarítanak meg, míg hálózat üzemeltetői segítséget kapnak a kereslet kiegyensúlyozásához.
  • A digitalizált, intelligens hálózatok megkönnyítik a hálózatüzemeltetők számára a fogyasztók által helyben használt technológiai eszközök integrálását a telepítés korai szakaszában. Ezek közé tartoznak például az elektromos járművek, amelyek lehetőséget biztosítanak a közművek számára az értékesítés növelésére. A zéró károsanyag-kibocsátású autók, teherautók és buszok üzemeltetése azonban kihívásokkal is jár. Digitalizált elosztórendszerrel az üzemeltetők valós időben követhetik nyomon a töltési műveleteket, és olyan tarifacsomagokat kínálhatnak, amelyek ösztönzik a hálózat ideális működésével összehangban álló töltési szokásokat. Ezek a rendszerek azt is lehetővé teszik, hogy a fogyasztók elektromos járműveiben található akkumulátorokat új, decentralizált erőforrásként használják, ami segíti a terhelés kiegyensúlyozását.
Mennyi megújulót bír el a magyar áramhálózat? Titok
A szolgáltatók szinte ipari titokként kezelik az idevonatkozó adatokat, így nem lehet kiszámítani, mit bír el a magyar hálózat. Az sem segít, hogy 2017-ben tizenötször változott az energiatörvény, és 2018-ban is nyolc alkalommal.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo